Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Novothnynak duplán fájt, hogy elvették szabályosnak tűnő gólját

m4sport.hu
Nem kezdődött jól a 2018/2019-es szezon Novothny Somának, az Újpest csatárának, aki hetedik fordulóban (hatodik mérkőzésén) sem tudta megszerezni első idénybeli találatát. Pedig a Budapest Honvéd ellen nagyon közel állt hozzá.

A 0–0-ra végződő fővárosi rangadó 74. percében Nwobodo beadása után Novothny a kapuba juttatta a labdát, de a partjelző intésére Iványi Zoltán játékvezető érvénytelenítette a találatot. A visszajátszások alapján úgy tűnt, ez hibás döntés volt, a csereként pályára lépő csatár nem tartózkodott lesen.

Novothny így nem törte meg a jeget, ami fontos lett volna, hiszen már a kispestiek elleni találkozót is a kispadon kezdte, Nebojsa Vignjevics vezetőedző elmondása szerint sincs a legjobb formában, Marco Rossi válogatott kerethirdetésekor sem merült fel a neve. Vigasztalhatja azonban a tény, hogy a 2017/2018-as idényben a 7. forduló után csak egy találata volt, a szezon hajrájában azonban versenyben volt a gólkirályi címért, csak egy találattal maradt el a 18 góllal végső győztes Davide Lanzafame mögött.

A 24 éves támadót nem meglepő módon bosszantotta a pályán hozott döntés, amit még a meccs közben szóvá tett Iványi játékvezetőnek. A bíró válasza kiderül Novothny csatornánknak adott interjújából.

OTP Bank Liga, 7. forduló:
Debreceni VSC-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 2-0 (1-0)
Újpest FC-Budapest Honvéd 0-0
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 0-1 (0-1)
Diósgyőri VTK-Paksi FC 0-0
vasárnap játsszák:
Ferencvárosi TC-MOL Vidi FC 18.00

A tabella:
1. Ferencváros 6 5 1 – 15-4 16 pont
2. Budapest Honvéd 7 5 1 1 12-5 16
3. MTK Budapest 7 4 1 2 11-10 13
4. Debreceni VSC 7 2 4 1 9-9 10
5. MOL Vidi FC 4 2 2 – 9-2 8
6. Mezőkövesd Zsóry FC 6 2 2 2 7-5 8
7. Újpest FC 6 1 4 1 5-6 7
8. Paksi FC 7 1 4 2 7-9 7
9. Diósgyőri VTK 7 1 3 3 5-10 6
10. Szombathelyi Haladás 7 1 2 4 9-13 5
11. Kisvárda Master Good 7 1 2 4 3-13 5
12. Puskás Akadémia 7 – 2 5 7-13 2

További tartalmak