Musorujsag
Élő Eredmények

Mi ez a Nemzetek Ligája és hogyan lehet kijutni az Eb-re? Elmagyarázzuk!

m4sport.hu
Ezentúl nem a selejtező csoportharmadikja, hanem a Nemzetek Ligája négy osztályának győztese csatlakozhat az Európa-bajnokság mezőnyéhez, miközben vannak feljutók és kiesők, illetve végső győztes is. Az UEFA vadonatúj tornája csütörtökön rajtol, Magyarország szombaton kezd Finnország ellen. A lebonyolítás elsőre bonyolultnak tűnhet, de segítünk kiegyenesíteni a kérdőjeleket.
Lausanne, 2018. január 24. Bemutatják a bajnoki trófeát az első alkalommal kiírt Nemzetek Ligája csapatbeosztásának sorsolásán az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA lausanne-i székházában 2018. január 24-én. A magyar labdarúgó-válogatott a görög, a finn és az észt csapattal mérkőzik a C osztályban a 2018 szeptemberében kezdődő tornán. (MTI/EPA/Jean-Christophe Bott) (fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)

2020-ban rendezik a 16. labdarúgó Európa-bajnokságot, 60 évvel az első kontinensvetélkedő után. Az évforduló kapcsán a rendezés és a kijutás is számos újdonságot tartogat. A tornát június 12. és július 12. között, Európa-szerte 12 városban –köztük Budapesten – rendezik. Az Eb története során először nincs konkrét házigazdája az eseménynek. A döntő helyszíne a londoni Wembley stadion lesz.

A torna ezúttal is 24 csapatos, de garantált induló nincs. A címvédőnek és a rendező országoknak is a selejtezőn keresztül kell kiharcolni a részvételt. Az Eb selejtezőit 2019 márciusa és novembere között rendezik. 2018 decemberében tíz darab öt- vagy hatfős csoportba sorsolják az 55 tagországot, minden csoport első és második helyezettje, tehát húsz csapat jut ki a tornára.

A maradék négy induló kilétéről az UEFA Nemzetek Ligája dönt. Ez még az Eb-selejtezők előtt, 2018 szeptembere és novembere között zajlik majd, havonta két-két játéknappal.

A felkészülési mérkőzéseket kiváltó – kétévente megrendezésre kerülő – torna lebonyolítása a következőképp zajlik: az UEFA az európai rangsor alapján négy külön osztályba (A, B, C, D) sorolta a válogatottakat, ezen belül 4-4 csoportot sorsoltak, amelyben oda-visszavágós rendszerben zajlik a küzdelem. A csoportok győztesei a következő kiírásra egy osztállyal feljebb lépnek, míg az utolsó helyezettek eggyel lejjebb kerülnek.

A sorozat 2018 szeptemberében kezdődik és novemberig hat fordulót rendeznek majd, havonta kettőt-kettőt. Az Eb-selejtezők befejezése (2019. november) után négy hónappal, 2020 márciusától kerül megrendezésre a Nemzetek Ligája Eb-kvalifikációért zajló rájátszása, itt dől el, melyik négy nemzet csatlakozhat még a 20 másik résztvevőhöz.

Röviden: az eddig megszokott Eb-selejtezős lebonyolítás annyit változik, hogy a 2020-as kontinenstorna selejtezőinek rájátszásában már nem a legjobb csoportharmadikok vesznek részt (mint ahogyan legutóbb a magyar válogatott is tette), hanem a Nemzetek Ligájának négy ligájának kvalifikációról lemaradt legjobbjai.

Mind a négy Nemzetek Ligája-divízióból négy-négy nemzet (mindegyik csoportból egy-egy) külön ágon harcolhat az Eb-részvételért, fontos azonban, hogy a pótselejtezőben csak azok a csapatok indulhatnak, amelyek korábban (tehát az Eb-selejtezőben) még nem kvalifikáltak az 2020-as Eb-re.

Alapesetben a csoportgyőztesek indulhatnak a rájátszásban, de ha már kijutottak, a divízió következő legjobb helyén rangsorolt válogatottja lép a helyére. Ha egy divízióból nem lehet feltölteni a négycsapatos rájátszási ágat, akkor a következő divízióból kerül(nek) ki a szükséges résztvevő(k).

Amennyiben a magyar válogatott  bejut a rájátszásba, nagyon fontos, kivel találja magát szembe, ugyanis a négycsapatos rájátszásban a négy közül a legmagasabban rangsorolt csapat játszik a legalacsonyabbal. A döntőbe kerülés egy mérkőzésen dől el, melyet az előrébb rangsorolt csapat otthonában játszanak.

Összességében tehát még úgy is Eb-résztvevő lehet egy válogatott, hogy selejtezőcsoportjában csak harmadik és a Nemzetek Ligája-csoportját sem nyeri meg. A magyar válogatott a Nemzetek Ligájában a C liga 2. csoportjában Észtországgal, Finnországgal és Görögországgal mérkőzik meg.

A Nemzetek Ligájának természetesen győztese is lesz, ez mindig a legmagasabb osztály négy csoportgyőztese között dől el. Elsőként 2019 júniusában kerül sor a minitornára, amely elődöntőből, bronzmérkőzésből és döntőből áll majd.

A trófea (fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott) A trófea (fotó: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)

A magyar válogatott menetrendje a Nemzetek Ligája C-osztályának 2-es csoportjában:
2018. szeptember 8. 18.00: Finnország–Magyarország
2018. szeptember 11. 20.45: Magyarország–Görögország
2018. október 12. 20.45: Görögország–Magyarország
2018. október 15. 20.45: Észtország–Magyarország
2018. november 15.20.45: Magyarország–Észtország
2018. november 18. 20.45: Magyarország–Finnország

A tervezett menetrend:
2018. szeptember 6–8.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 1. forduló
2018. szeptember 9–11.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 2. forduló
2018. október 11–13.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 3. forduló
2018. október 14–16.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 4. forduló
2018. november 15–17.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 5. forduló
2018. november 18–20.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 6. forduló
2019. március: Eb-selejtező, két forduló
2019. június: Eb-selejtező, két forduló
2019. június 5–9.: Nemzetek Ligája, A-divízió, rájátszás a trófeáért
2019. szeptember: Eb-selejtező, két forduló
2019. október: Eb-selejtező, két forduló
2019. november: Eb-selejtező, két forduló
2020. március 26–31.: Nemzetek Ligája, rájátszás az Eb-szereplésért mind a négy divízióban

A Nemzetek Ligája sorsolása:
Az A-osztály csoportjai:
1-es csoport: Németország, Franciaország, Hollandia
2-es csoport: Belgium, Svájc, Izland
3-as csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország
4-es csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország

A B osztály csoportjai:
1-es csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország
2-es csoport: Oroszország, Svédország, Törökország
3-as csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország
4-es csoport: Wales, Írország, Dánia

A C-osztály csoportjai:
1-es csoport: Skócia, Albánia, Izrael
2-es csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Finnország, Észtország
3-as csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus
4-es csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia

A D-osztály csoportjai:
1-es csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra
2-es csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino
3-as csoport: Azerbajdzsán, Feröer, Málta, Koszovó
4-es csoport: Macedónia, Örményország, Lichtenstein, Gibraltár

Az első két forduló programja:
1. forduló:
szeptember 6., csütörtök:
A osztály:
1. csoport:
Németország-Franciaország, München 20.45

B osztály:
1. csoport:
Csehország-Ukrajna, Magyarhradis 20.45
4. csoport:
Wales-Írország, Cardiff 20.45

C osztály:
3. csoport:
Szlovénia-Bulgária, Ljubljana 20.45
Norvégia-Ciprus, Oslo 20.45

D osztály:
1. csoport:
Kazahsztán-Georgia, Asztana 16.00
Lettország-Andorra, Riga 20.45
4. csoport:
Örményország-Liechtenstein, Jereván 18.00
Gibraltár-Macedónia, Gibraltár 20.45

szeptember 7., péntek:
A osztály:
3. csoport:
Olaszország-Lengyelország, Bologna 20.45

B osztály:
2. csoport:
Törökország-Oroszország, Trabzon 20.45

C osztály:
1. csoport:
Albánia-Izrael, Elbasan 20.45
4. csoport:
Litvánia-Szerbia, Vilnius 20.45
Románia-Montenegró, Ploiesti 20.45

D osztály:
3. csoport:
Azerbajdzsán-Koszovó, Baku 18.00
Feröer-szigetek – Málta, Tórshavn 20.45

szeptember 8., szombat:
A osztály:
2. csoport:
Svájc-Izland, St. Gallen 18.00
4. csoport:
Anglia-Spanyolország, London 20.45

B osztály:
3. csoport:
Észak-Írország – Bosznia-Hercegovina, Belfast 15.00

C osztály:
2. csoport:
Finnország-MAGYARORSZÁG, Tampere 18.00
Észtország-Görögország, Tallinn 20.45

D osztály:
2. csoport:
Fehéroroszország-San Marino, Minszk 18.00
Luxemburg-Moldova, Luxembourg 20.45

2. forduló:
szeptember 9., vasárnap:
A osztály:
1. csoport:
Franciaország-Hollandia, Párizs 20.45

B osztály:
1. csoport:
Ukrajna-Szlovákia, Lviv 15.00
4. csoport:
Dánia-Wales, Aarhus 18.00

C osztály:
3. csoport:
Bulgária-Norvégia, Szófia 18.00
Ciprus-Szlovénia, Nicosia 20.45

D osztály:
1. csoport:
Georgia-Lettország, Tbiliszi 18.00
4. csoport:
Macedónia-Örményország, Szkopje 18.00
Liechtenstein-Gibraltár, Vaduz 20.45

szeptember 10., hétfő:
A osztály:
3. csoport:
Portugália-Olaszország, Lisszabon 20.45

B osztály:
2. csoport:
Svédország-Törökország, Solna 20.45

C osztály:
1. csoport:
Skócia-Albánia, Glasgow 20.45
4. csoport:
Szerbia-Románia, Belgrád 20.45
Montenegró-Litvánia, Podgorica 20.45

D osztály:
1. csoport:
Andorra-Kazahsztán, Andorra la Vella 20.45
3. csoport:
Málta-Azerbajdzsán, Ta’ Qali 20.45
Koszovó – Feröer-szigetek, Pristina 20.45

szeptember 11., kedd:
A osztály:
2. csoport:
Izland-Belgium, Reykjavík 20.45
4. csoport:
Spanyolország-Horvátország, Elche 20.45

B osztály:
3. csoport:
Bosznia-Hercegovina – Ausztria, Zenica 20.45

C osztály:
2. csoport:
Finnország-Észtország, Turku 20.45
MAGYARORSZÁG-Görögország, Groupama Aréna, Budapest 20.45

D osztály:
2. csoport:
San Marino-Luxemburg, Serravalle 20.45

További tartalmak