Szombaton 214. alkalommal rendezik meg a Fradi–MTK örökrangadót

Az éllovas Ferencváros a harmadik helyezett MTK-t fogadja az OTP Bank Liga 13. fordulójának zárómérkőzésén.

A két fővárosi csapat bajnoki találkozón 214. alkalommal csap össze, az eddigieken 86 ferencvárosi és 78 MTK-győzelem született 49 döntetlen mellett. A szombat esti örökrangadón a Ferencváros tűnik esélyesebbnek, mert túl azon, hogy saját közönsége előtt játszik és vezeti a tabellát, egy kisebb hullámvölgyből kikapaszkodva a múlt heti fordulóban 4-1-re verte idegenben a Diósgyőrt, illetve a nyáron 4-1-re nyert vendégként az MTK ellen. Utóbbi csapat teljesítménye kevésbé stabil, értékes győzelmek - többek között a címvédő MOL Vidi FC elleni 3-0 - mellett be-becsúsznak váratlan pontvesztések. A hétközi kupafordulóban egyik csapatnak sem okozott gondot alsóbb osztályú ellenfele búcsúztatása, így mindkét gárda nyugodtan készülhet a hétvégi feladatra.

Az Európa-liga csoportkörében is szereplő Vidi Pakson játszik, ahol az elmúlt években többször hagyott ott pontokat. A hazai kupafordulót sikerrel vette a két együttes, de a bajnokságban legutóbb a székesfehérváriak csak döntetlenre voltak képesek Kisvárdán, míg a Paks otthon legyőzte a Mezőkövesdet.

Az M4 Sport szombaton a Mezőkövesd-Debrecen és a Ferencváros-MTK mérkőzést közvetíti. A Kossuth Rádió a 17 órakor kezdődő találkozók hajrájáról 18.30-tól Körkapcsolásban számol be, majd az örökrangadót 20.11-től adja.

OTP Bank Liga, 13. forduló:

Szombat:

Élőben az M4 Sporton és az m4sport.hu-n

Mezőkövesd Zsóry-Debreceni VSC 17.00

Ferencvárosi TC-MTK Budapest 19.30

Kizárólag az m4sport.hu-n látható élőben: 

Kisvárda Master Good FC-Budapest Honvéd FC 17.00

Paksi FC-MOL Vidi FC 17.00

Puskás Akadémia-Diósgyőri VTK 17.00

Újpest FC-Szombathelyi Haladás 17.00

A tabella:

1.  Ferencváros                 12  8   3   1    25-10  27 pont

2.  Budapest Honvéd             12  7   2   3     15-8  23

3.  MTK Budapest                12  6   3   3    18-16  21

4.  Debreceni VSC               12  5   5   2    18-15  20

5.  MOL Vidi FC                 11  5   4   2    20-12  19

6.  Paksi FC                    12  5   4   3    19-14  19

7.  Mezőkövesd Zsóry FC         12  5   3   4    19-15  18

8.  Újpest FC                   11  4   4   3     10-9  16

9.  Puskás Akadémia             12  3   2   7    12-18  11

10.  Kisvárda Master Good        12  2   3   7    12-25   9

11.  Diósgyőri VTK               12  1   3   8     9-22   6

12.  Szombathelyi Haladás        12  1   2   9    11-24   5
A 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt november 21-re halasztották.