Musorujsag
Élő Eredmények

Újpesti vereséggel „hangolt” a Vidi a Chelsea elleni EL-meccsre

MTI
Az Újpest 2–0-ra legyőzte a bajnoki címvédő MOL Vidit az OTP Bank Liga 17. fordulójának zárómeccsén.

Kiegyenlített, helyzetek nélküli mezőnyjátékot követően Fiola Attila hibáját kihasználva – a válogatott védő röviden tette haza a labdát a kapus Kovácsik Ádámnak – a szemfüles Novothny Soma szerzett vezetést a házigazdáknak a 26. percben. A jó tempójú találkozón az Újpest hét perccel később megduplázta előnyét: Obinna Nwobodo ziccerben lépett ki, majd higgadtan gurított a fehérvári kapuba. A Vidit megzavarta a két kapott gólt, a vendégcsapat igyekezett ugyan átvenni az irányítást, de veszélyt csak szögleteket követően tudott kialakítani a zártan védekező újpestiek kapujánál.


A térfélcsere után mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, így nem alakulhatott ki folyamatos játék és a kapuk sem forogtak veszélyben. A vendégek a folytatásban bő tíz perc alatt mindhárom cserelehetőségüket kihasználták. Sikerült felpörgetniük a tempót és irányítani a mérkőzést, de a gól továbbra sem volt benne a játékukban. Beszorult saját térfelére az Újpest, amely lelkes csapatmunkával megtartotta kétgólos előnyét a lefújásig.


Az Újpest 2016. február 13. óta először győzte le a fehérváriakat, akik azóta két döntetlen mellett hat alkalommal nyertek. Az újpestiek a győzelem nélkül letudott három legutóbbi bajnoki mérkőzést – és a Magyar Kupából való kiesést – követően gyűjtötték be újra a három pontot, míg a Vidi sorozatban aratott három bajnoki siker után szenvedett a vereséget.

OTP Bank Liga, 17. forduló:
Újpest FC – Mol Vidi FC 2–0 (2–0)
Szusza Ferenc Stadion, 1674 néző, v.: Farkas Á.
gólszerzők: Novothny (26.), Nwobodo (33.)
sárga lap: Litauszki (80.), Novothny (84.), illetve M. Scepovic (29.), Pátkai (47.), Milanov (80.)

Újpest: Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Ristevski, Balázs B. – Sankovic, Onovo – Nwobodo (Lukács, 93.), Zsótér (A. Diallo, 79.), Beridze (Nagy D., 90.) – Novothny

Vidi: Kovácsik – Fiola (Kovács I., 66.), Juhász R., Vinícius, Stopira – Hadzic, Pátkai (Nikolov, 55.) – Nego, Huszti (Hodzic, 55.), Milanov – M. Scepovic

További tartalmak