A második helyen álló MOL Vidi FC hazai környezetben 2-1-re legyőzte a listavezető Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 18., idei utolsó fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A mérkőzésen több kemény és néhol alattomos belemenés is volt, melyek közül több is megtorlatlanul maradt.
Szergej Rebrov nem véletlenül beszélt a találkozó után a játékvezetésről, hiszen két játékosát is sérülés miatt kellett lecserélni, mindkét esetben egy fehérvári játékos „belépőjének” köszönhetően. Összességében elmondható, a rangadó meghaladta a játékvezető, Erdős József képességeit.
A hatodik percben a földre kerülő Pátkai kétszer is megrúgta Gorriarant, és hiába állt tőle két méterre a partjelző, tettéért még sárga lapot sem kapott, holott törlesztésért azonnali piros járt volna neki. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az esetet közelről látta Nego, aki azonnal ellökdöste onnan csapattársát.
Három perccel később Kovács István csúszott rá Lovrencsicsre. Mivel mindezt nyújtott lábbal tette és nem úgy tűnt, hogy kifejezetten a labdára irányult a mozdulata, örülhetett, hogy megúszta sárga lappal.
A Fradi egyenlítő góljánál Vinicius mozdulata ugyan a labdára irányult, de mivel a lábát magasra emelte és így rúgta fejbe Vargát, minimum a sárga lap neki is járt volna.
A túloldalon Lanzafamét kellett volna kiállítani, miután a 79. percben lekönyökölte a korábban ellene szabálytalankodó Hadzicot. A felvételeken jól látszik, nem véletlen ütközésről van szó, hiszen még meg is nézte, merre van a Vidi játékosa.