A francia színekben U19-es Európa-bajnok szélső 2013-ban, az AS Romától érkezett Magyarországra, elsőként az Újpest játékosa volt, 2014-ben Magyar Kupát nyert a lila-fehérekkel. Egy rövid kitérőt tett az angliai Charltonnál, 2015-ben igazolta le a Vidi, amelyben azóta 147 mérkőzésen lépett pályára, 2018-ban magyar bajnoki címet szerzett.
Nego évek óta az NB I egyik legmagasabb szinten teljesítő légiósa, így a sajtóban már hónapokkal ezelőtt felmerülő honosítása sokakban azt a reményt keltette, a francia nemzeti színekben csak korosztályos szinten pályára lépő játékos a jövőben akár magyar válogatott is lehet.
Azonban ez csak hiú ábránd, a Magyar Labdarúgó Szövetség korábban és az M4 Sport megkeresésére most ismételten kizárta annak esélyét, hogy Loïc Nego pályára lépjen a magyar válogatott mezében.
„A játékos nem felel meg a kritériumoknak” – szól a szövetség rövid indoklása.