Musorujsag
Élő Eredmények

A diósgyőri lett a tavalyi év stadionja

mti
A DVTK arénáját választotta az elmúlt év legszebb stadionjának a Stadium Database.

A lengyel honlap – amely a versenyt kilencedszer hirdette meg – másfél hete tette közzé a tízes listát, amelyen még egy magyar létesítmény, a MOL Aréna Sóstó is szerepelt. A top tízben a magyarok mellett négy orosz, két kínai, valamint egy-egy török és ausztrál aréna kapott még helyet.

A Stadium Database a szakmai zsűri döntésének megszületése után kiemelte, hogy korábban még egyszer sem végzett az élen olyan kicsi létesítmény – 15 ezres –, mint a diósgyőri, de ha van olyan, amelyik megérdemli, akkor az éppen a DVTK-é. A kivitelezés időben és a költségvetés tartásával valósult meg a megfelelő helyszínen, a közösség érdekét szem előtt tartva – folytatódik a méltatás, amely kitér arra is, hogy bár kicsit furcsa egy évvel a – 80 ezres – moszkvai Luzsnyiki után egy ennyire kicsi stadiont díjazni, de a DVTK-é az igényeknek megfelelő nagyszerű építészeti megvalósítás. Az egyik zsűritag a tervező Közti Zrt. vízióját és a stadion eleganciáját emelte ki, és a méltatás kitért arra is, hogy a létesítményben – amelynek kivitelezője a Market Építő Zrt. volt – könnyen lehet közlekedni és a lelátónak különleges az atmoszférája.

A stadion 91,7 százalékot ért el az értékelésen: építészeti szempontból megkapta a maximális (40 százalék) pontszámot, de innovációban (20-ból 18,4 százalék) és funkcionalitásban (40-ből 33,3 százalék) is kiemelkedően teljesített.

Az eredeti mezőny 27 stadionból állt. A szakmai értékelés mellett volt internetes szavazás is, ezen 35 330 voks alapján a Volgograd Aréna nyert.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1013207"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A diósgyőri stadionavató és a kövesdi ünneprontás képei
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/05/D_VAJ20180505014-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak