OTP Bank Liga, 30. forduló:
Újpest FC-Debrecen 1-1 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3557 néző, v.: Berke
gólszerzők: Litauszki (41.), illetve Tőzsér (78.)
sárga lap: Onovo (32.), Traoré (84.), illetve Csősz (32.), Bényei (40.)
Újpest: Pajovic – Pauljevic, Ristevski, Litauszki, Burekovic – Onovo, Kovács L. (A. Diallo, 76.) – Zsótér (Simon K. 69.), Rácz, Beridze (Solomon, 87.) – Traoré
Debrecen: Nagy S. – Bényei, Pávkovics, Szatmári, Ferenczi – Tőzsér – Csősz (Varga K., 51.), Bódi (Kinyik, 78.), Haris, Szécsi – Takács T. (Zsóri, 56.)
Rendkívül passzív játékkal kezdett a Debrecen, amely ezzel magára húzta a házigazdát. Az Újpest azonban hiába kezdeményezett, veszélyes helyzeteket nem tudott kialakítani a szórványos kontráiban bízó vendégcsapattal szemben. Idővel felvette a meccs ritmusát a Debrecen, de a 41. percben megérdemelten szerzett vezetést a céltudatosabb Újpest: egy szabadrúgásnál Litauszki előzte meg Harist, és lőtt hét méterről a vendégek kapujába.
A félidőben köszöntötték az 1969-ben – az UEFA Kupa, valamint az Európa-liga elődjének tekinthető – Vásárvárosok Kupájában döntős Újpest legendás játékosait, akiket 50 évvel ezelőtt a fináléban az angol Newcastle United kettős győzelemmel és 6-2-es gólkülönbséggel múlt felül.
Teljesen más felfogásban kezdte a második félidőt a Debrecen, ennek eredményeként élvezetes és gyors játék alakult ki, a kapuk felváltva forogtak veszélyben. Mindkét oldalon bravúros védésekre volt szükség a kapusoktól, illetve nagy helyzetekben hibáztak a befejező emberek. A 78. percben egy ellentámadás végén Tőzsér már nem rontott: egyenlített a vendégcsapat. A hajrában a hazaiak iparkodtak jobban, de a fegyelmezett vendégek megőrizték a döntetlent.
Az újpestiek immár sorozatban 15 hazai mérkőzésükön nem kaptak ki: nyolc győzelem mellett hetedszer játszottak döntetlent. A szezonban a DVSC először talált az újpesti kapuba, és a hazai 0-0 után másodszor szerzett pontot ellene.
OTP Bank Liga, a 30. forduló további eredményei:
MOL Vidi FC – Puskás Akadémia FC 1-1
Mezőkövesd Zsóry FC – Diósgyőri VTK 3-0
Kisvárda Master Good – Szombathelyi Haladás 1-2
Budapest Honvéd – Ferencváros 3-2
A tabella:
1. Ferencváros 30 21 4 5 67-24 67 pont – már bajnok
2. MOL Vidi FC 30 17 6 7 47-32 57
3. Debreceni VSC 30 13 9 8 38-33 48
4. Újpest FC 30 12 12 6 37-22 48
5. Budapest Honvéd 30 12 8 10 36-31 44
6. Mezőkövesd Zsóry FC 30 10 8 12 42-38 38
7. Puskás Akadémia 30 10 5 15 32-42 35
8. Paksi FC 30 8 11 11 30-41 35
9. MTK Budapest 30 10 4 16 39-47 34
10. Kisvárda Master Good 30 8 8 14 31-45 32
11. Diósgyőri VTK 30 8 7 15 27-52 31
12. Szombathelyi Haladás 30 8 4 18 29-48 28