Musorujsag
Élő Eredmények

Tűzforró záróforduló! – Így maradhat bent az MTK, a DVTK vagy a Kisvárda

Tűzforró záróforduló! – Így maradhat bent az MTK, a DVTK vagy a Kisvárda

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
A Haladás már biztos búcsúzik az élvonaltól, az OTP Bank Liga utolsó fordulójában így már csak három csapat izgulhat, sikerül-e megőriznie élvonalbeli tagságát. Megnéztük, mi kell az MTK, a Diósgyőr és a Kisvárda bennmaradásához.

Az NB I. 32. fordulójának hat csapat (Haladás, Diósgyőr, MTK, Kisvárda, Paks, Puskás Akadémia) is a kiesés réme által fenyegetve vágott neki, ám a Paks és a Puskás Akadémia is győzött, így eldőlt, hogy a 2019/20-as szezonban is az élvonalban játszik.

A Haladás 1–0-ra kikapott, ezzel biztossá vált, hogy tizenegy év után búcsúzik az NB I-től.

Vidi elleni vereségével az MTK is nagyon nehéz helyzetbe került és a kiesést jelentő 11. helyről vág majd neki a május 19-i zárófordulónak, amelyben rajta kívül a Honvéddal ikszelő Diósgyőr és a Pakstól kikapott Kisvárda küzd majd az életéért.

A 33. forduló programja:

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good – Mezőkövesd Zsóry FC
Szombathelyi Haladás – MOL Vidi FC
MTK Budapest – Budapest Honvéd
DVTK – Újpest FC
DVSC – Paksi FC

A párosításokat látva elmondható, a Kisvárdának van a legjobb esélye kivívni a bennmaradást, hiszen a 9. helyen áll (megelőzve a 10. Diósgyőrt és a 11. MTK-t) és a Mezőkövesd elleni hazai mérkőzése könnyebbnek ígérkezik, mint az MTK és a DVTK meccse, ugyanis a Honvéd és az Újpest személyében mindkét együttes bronzéremre hajtó csapatot fogad.

A tabella:
1. Ferencváros                    32 23   4   5    71-26  73 pont
2. MOL Vidi FC                  32 18   6   8    52-36  60
3. Debreceni VSC               32 13   9  10    40-38  48
4. Újpest FC                        32 12  12   8    38-25  48
5. Budapest Honvéd          32 12  10  10    42-37  46
6. Mezőkövesd Zsóry FC  32 12   8  12    44-38  44
7. Puskás Akadémia           32 11   6  15    35-44  39
8. Paksi FC                           32  9  12  11    32-42  39
9. Kisvárda Master Good  32  9   8  15    34-47  35
10. Diósgyőri VTK               32  9   8  15    33-57  35
11. MTK Budapest               32 10   4  18    41-52  34
12. Szombathelyi Haladás  32  8   5  19    30-50  29

Mégis akad némi pikantériája a Kisvárda Mezőkövesd elleni összecsapásának, lévén az NB I-es újonc a mostani bajnoki kiírásban nem tudta még legyőzni a kövesdieket (egy vereség és egy döntetlen).

A DVTK azért aggódhat, mert szezonbeli két NB I-es meccsén kikapott az Újpesttől, de az MTK is csak egy pontot szerzett a Honvéd ellen.

Pontegyenlőség esetén elsőként a bajnokságban elért győzelmek száma rangsorol, utána a gólkülönbség, majd a több rúgott gól.

MTK – bajnoki győzelmek száma: 10; gólkülönbség: -11; szerzett gólok száma: 41
DVTK – bajnoki győzelmek száma: 9; gólkülönbség: -24; szerzett gólok száma: 33
Kisvárda – bajnoki győzelmek száma: 9; gólkülönbség: -13; szerzett gólok száma: 34

Ennek fényében nézzük, melyik csapatnak mi kell a bennmaradáshoz az utolsó fordulóban.

Megőrzi NB I-es tagságát az MTK:

– ha az utolsó fordulóban több pontot szerez, mint a Diósgyőr vagy a Kisvárda (hiszen mindkettőnél több győzelme van)

Bennmarad a Diósgyőr:

– ha nyer, vagy ha legalább annyi pontot szerez, mint az MTK

Bennmarad a Kisvárda:

– ha nyer, vagy ha legalább annyi pontot szerez, mint a Dósgyőr

További tartalmak