Musorujsag
Élő Eredmények

Böde Dániel: Az öltözőben kiváló a hangulat, egy a nyelvünk és egy a célunk is

Böde Dániel: Az öltözőben kiváló a hangulat, egy a nyelvünk és egy a célunk is

MTI
Böde Dániel, a Paksi FC nyáron szerződtetett labdarúgója a klub idénynyitó sajtótájékoztatóján elmondta: nagyszerű a hangulat az öltözőben, és jól érzi magát a hazai környezetben.

„Az öltözőben kiváló a hangulat, egy a nyelvünk és egy a célunk is. Jól érzem magam itthon” – közölte a Ferencvárostól hét év után Paksra visszatért Böde Dániel szavait a klub honlapja. A további érkező Holczer Ádám és Osváth Attila kifejtették: a csapatkapitányhoz hasonlóan jó döntésként élték meg Paksra szerződésüket, hiszen könnyen ment a beilleszkedésük, és jó állapotban várják a bajnoki rajtot.

A paksiak szombaton, Kisvárdán lépnek pályára az OTP Bank Liga első fordulójában.

A szintén nyáron érkezett új vezetőedző, Szivics Tomiszlav hangsúlyozta: az edzőmeccseikből nem szabad túlzott következtetéseket levonni.

„Majd most, e hétvégétől kell megmutatni, mire vagyunk képesek. Továbbra is sok a munkánk, de örülök, hogy ennyi játékosból meríthettem az alapozási időszakban” – tette hozzá a szakember.

Haraszti Zsolt ügyvezető kiemelte: a szlovéniai edzőtáborra visszahívták minden kölcsönjátékosukat, de az új igazolásaik túlnyomó része is megérkezett már addigra. Így a szakmai stáb közel negyven játékossal dolgozott az elmúlt hetekben.

„A végső keret azonban még mozgásban van, többen már más csapatoknál próbáznak, valamint ne felejtsük el, tart még az átigazolási időszak” – nyilatkozta.

Balog Judit ügyvezető elsősorban a paksi stadion rekonstrukciójáról és a bérletértékesítésről tájékoztatta a közönséget. Elmondta: „gőzerővel épül a főlelátó”, és bízik benne, hogy az A-lelátót a jövő év elején már birtokba vehetik. A bérlet- és jegyárakat illetően kiemelte: „változatlan árakkal” dolgoznak.

Bognár Péter szakosztályelnök hangsúlyozta: a felkészülési eredményeik őt optimizmusra sarkallják, és klub filozófiájának megfelelően a jövőben is csak magyar játékosokat foglalkoztatnak.

Borítókép: Böde Dániel (balra) és szabó János (Fotó: paksifc.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek