Musorujsag
Élő Eredmények

Legyen bármekkora hőség, Kuttor Attila fekete öltönyben marad

m4sport.hu
A Mezőkövesd 2–1-es kaposvári győzelmének egyik legnagyobb bravúrja a vendégek vezetőedzője, Kuttor Attila nevéhez fűződik: az óriási hőségben sem vált meg fekete öltönyétől, az első perctől az utolsóig megszokott szerelésében dirigálta csapatát a kispad mellett.

A lefújást követő interjúban azt is elárulta, nincs az a körülmény, ami miatt nem talpig feketében vezényelné játékosait, így a 30 fok feletti hőség sem állíthatta meg ebben.

„Nem volt könnyű, sok körülménnyel meg kellett küzdenünk, masszív ellenféllel játszottunk. A lehetőségeink megvoltak, hogy lezárjuk a mérkőzést, de ez csak a legvégén sikerült, nagyon örülünk a győzelemnek” – értékelt a szakvezető.

„Nem előnyös az öltözetem ehhez az időjáráshoz, gondolom a játékosaim ugyanezt érezték, nem volt könnyű, meg kellett választani hozzá a megfelelő futballt.”

Adódott a kérdés, meg sem fordult Kuttor Attila fejében, hogy legalább a zakót levegye a nagy melegben?

„Nem, az marad mindig” – érkezett a rövid és tömör válasz.

A Mezőkövesd két győzelemmel rajtolt az OTP Bank Liga 2019/20-as szezonjában, az első fordulóban a Zalaegerszeget (1–0), szombaton pedig a másik újoncot győzte le. 

További tartalmak