Musorujsag
Élő Eredmények

Lovrencsics a Kaposvár ellen is úgy lép pályára, mintha EL-playoff lenne

m4sport.hu
„Egy ilyen pofon után is fel kell tudni állni.” Lovrencsics Gergőt érthető módon megviselte a Ferencváros 4–0-s veresége a Dinamo Zagreb ellen és a búcsú a BL-selejtezőtől, de a magyar bajnok nemzetközi csoportkörről dédelgetett álmai nem értek véget, és a válogatott védő pontosan tudja, ehhez mire van szüksége a csapatnak.

BL-selejtezői miatt csak a harmadik fordulóban kezdi meg az OTP Bank Liga 2019/20-as szezonját a Ferencváros, méghozzá a kettőből két mérkőzését elveszítő újonc, a Kaposvári Rákóczi ellen – az összecsapást szombaton 19.30-as kezdettel az m4sport.hu közvetíti élőben. 

Lovrencsics Gergő furcsállja, hogy csak ezen a hétvégén kezdik el a bajnokságot, elmondása szerint ez a bajnoki csak segít a csapatnak abban, hogy túllépjenek a Dinamo elleni 4–0-s vereségen és maximálisan felkészüljenek az FK Suduva elleni párharca, amelynek tétje az Európa Liga csoportköre.

(fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

„Nem szabad előre gondolkozni, most van ez a lehetőség, nekünk azért kell mindent megtennünk, hogy ezt a lehetőséget megragadjuk. Ha kijutnánk a csoportkörbe, még nagyobb tapasztalatot adna a játékosoknak, a klubnak és a stábnak, mindenkinek, amit már a következő évre tudnánk beépíteni” – nyilatkozta a szélső az M4 Sportnak.

Lovrencsics kijelentette, a kétfrontos szereplés nem lehet hatással a csapat teljesítményre.

„Szeretnénk megvédeni a címünket, nem lehet beáldozni egyetlen mérkőzést sem, ezért van akkora keretünk, amekkora, minden játékos sikerre éhes, mindegy, ki fog pályára lépni a hétvégén, a célja biztosan az lesz, hogy az Európa Ligában szerepeljen. Mindegy, hogy Dinamo Zagreb vagy Kaposvár, minden mérkőzésen győzelemre kell törekedni.”

„Úgy kell felfognunk a hétvégi bajnokit, mintha az Európa Liga rájátszása lenne, úgy kell hozzáállni, mint egy BL-döntőt, most ez a legfontosabb mérkőzés és nyerni akarunk. Legyen a Kaposvár vagy bárki más az ellenfél.”

További tartalmak