Musorujsag
Élő Eredmények

Miriuta megkérdezte Grozavtól: Mit keresel Kisvárdán?

m4sport.hu
Az NB I-ben remekül rajtoló Kisvárda vezetőedzője, Miriuta László pontosan tudja, mekkora érték futballozik csapatában Gheorge Grozav személyében.
(fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Nagyot fordult a világ a Kisvárdával: a 2018/19-es szezont négyből négy vereséggel, nulla szerzett és 11 kapott góllal kezdte és végül csak az utolsó fordulóban biztosította bennmaradását. Ehhez képest a 2019/20-as idényben – már Miriuta Lászlóval a kispadon – négy forduló alatt kilenc pontot szereztek, egy vállalható debreceni vereség mellett a Paksot, a Honvédot, most szombaton pedig az Újpestet is legyőzték, 2–0-ra. (Csak összehasonlításképp: tavaly ilyenkor 12 fordulóra volt szüksége a csapatnak 9 pont megszerzéséhez.)

A Kisvárda kulcsembere a román válogatott Gheroghe Grozav, aki az előző idényt 15 mérkőzésen szerzett 5 találattal zárta, a jelenlegi szezonban ugyanennyi gólhoz négy mérkőzésre volt szüksége, az első három fordulóban egyszer-egyszer, az Újpest ellen kétszer volt eredményes, a Kisvárda eddig szerzett 7 góljának több mint a 70%-át szerezte.

Mi a Kisvárda titka?

„Kilenc pont négy forduló után nem rossz, de hol van még a bajnokság vége?” – válaszolt egy kérdéssel a csapat élére nyáron kinevezett Miriuta László, aki sportszerűen elismerte, az első félidőben az Újpest futballozott jobban, a szünet után azonban saját csapata nyújtotta a jobb teljesítményt.

Hova lehet fejlődni még?

„Először meg kell szerezni a 36-37 pontot a bennmaradáshoz, utána meglátjuk, de a mi célunk a bennmaradás” – jelentette ki.

„Nem szabad lazítani, nekem és a csapatnak sem, jövő héten egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a MOL Fehérvár ellen. Dolgozni kell tovább és koncentrálni.”

Sok futballszurkoló nem érti, a román válogatott Gheorge Grozav hogy futballozhat Kisvárdán, hiszen kvalitásai alapján magasabb szinten lenne a helye. Nincs ezzel másképp Miriuta sem.

„Már a múlt héten is megkérdeztem tőle: Mit keresel itt?” – árulta el mosolyogva a vezetőedző.

„Boldog vagyok, hogy nálunk játszik, ismét meghívták a román válogatottba, szerintem pályára is lép majd. Nagyon nehéz lesz megtartani, szenzációsan futballozik, de nem csak ő, az egész csapat, ez az igazság” – tette hozzá.

Grozav az M4 Sportnak elárulta, nagyon jól megértik egymást a vezetőedzővel és örül, hogy együtt dolgozhatnak. Úgy érzi, a jó eredmények titka, hogy remek a csapategység, egymásért küzdenek a pályán, ezért nagyon nehéz lesz őket megverni.

(fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Jövőjéről annyit mondott, egy év van hátra a szerződéséből, télig biztosan marad, a többi kérdéses, de reméli, hogy hosszú ideig tudja majd segíteni a Kisvárdát.

További tartalmak