Musorujsag
Élő Eredmények

Menedzsere szerint az ősz eldönti, Szoboszlai megérett-e a továbblépésre

Menedzsere szerint az ősz eldönti, Szoboszlai megérett-e a továbblépésre

M4 Sport
A következő fél szezon megválaszolhatja, készen áll e magasabb szinten folytatni pályafutását Szoboszlai Dominik, a BL-csoportkörös RB Salzburg válogatott labdarúgója – mondta az M4 Sportnak nyilatkozó menedzsere, Esterházy Mátyás.

„Nyilván itt át kellett gondolnunk a Bajnokok Ligája-szereplést, illetve azt, hogy stabilan tud játszani egy ekkora klubban, az mit jelent” – támasztotta ismételten alá a játékosügynök, miért hangsúlyozzák lépten-nyomon határozottan, hogy az osztrák bajnoknál jó helyen van védencük. Nem tagadta, rengeteg klub régóta figyeli Szoboszlait, de érvényesült egy közös nézőpont, hogy fontos időszak előtt áll, amelyben bizonyíthatja, megérett a szintugrásra.

„Szeretnénk, ha olyan stabil alapokon nyugvó játékos lenne, aki amikor továbblép Salzburgból, akkor a következő állomáshelyén meg is állja majd a helyét. És azt gondoltuk, nem most jött el az ideje a váltásnak” – szögezte le Esterházy, aki  hozzátette, sokan kételkedtek benne, hogy más fog történni, mint amit kifelé kommunikált valamennyi érintett. De nem véletlen a tudatosság. „Ki lenne jobban tisztában a célokkal, mint maga a játékos?! Úgyhogy Dominikkal erről azért nem kell minden héten beszélni. Pontosan tudja, hogy mit miért csinálunk, és ebben nagyon elhivatott partner” – derült ki, mivel könnyíti meg a képviselete dolgát. „Természetes, hogy az ember mikor magas szinten is tud teljesíteni, akkor folyamatosan nő az ázsiója klubon belül is, de hát nem véletlenül szerződtették tizenhat évesen. Akkor is nagyon sokat láttak benne, és folyamatosan, akár a második csapatban, akár utána az elsőben úgy építették, hogy az a bizonyos stabil alap az meglegyen. Azt gondolom, egy fiatal játékosnak Európa topfutballjában erre mindenképpen szüksége van ahhoz, hogy megállja a helyét.

De hogy milyen irányba és mikor valósulhat meg ez az igazolás, arról elsősorban a játékos következő fél évben nemzetközi szinten, klubcsapatában és a válogatottban nyújtott teljesítménye határozhat Esterházy szerint. „Nem szeretnék semminek elémenni, nem szeretnék semmit sürgetni, olyan döntést szeretnénk hozni – amikor annak eljött az ideje , ami minden szempontból megalapozott” – hárította el a további jóslatokba bocsátkozást Szoboszlai jövőjével kapcsolatban.

 

Marco Rossi külön értékelte a válogatott játékosait érintő nyári fejleményeket, így külön kitért Szoboszlaira is, melyről ITT olvashat.

Borítókép: (fotó: /twitter.com/redbullsalzburg)

További tartalmak