Musorujsag
Élő Eredmények

Rebrov: Profi szemléletű játékosok érkeztek a klubhoz

m4sport.hu
A Fradi vezetőedzőjének a fejlődés a legfontosabb, de a Suduva elleni meccsen az tetszett neki a legjobban, hogy kétszer is gólszerzési kényszerben voltak, és mindkétszer sikerült betalálniuk, ami továbbjutást ért.

Szerhij Rebrovot egy éve nevezték ki a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzőjének. A szakember vezetésével a klub megnyerte 30. bajnoki címét és az Európa Ligában is kiharcolta a csoportkörben való szereplést.

Ez azt jelenti, jó úton vagyunk, de azt nem mondhatom, hogy készen vagyunk és minden szembe jövő csapatot legyőzünk Európában. A hibák benne vannak a munkában, így van ez a labdarúgásban is, de bizonyítottuk, képesek vagyunk felállni a hibáink után is” – mondta a szakember az M4 Sport Fradi TV című műsorában.

Diósgyőr, 2018. október 27. Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában játszott Diósgyőri VTK - Ferencváros mérkőzésen a Diósgyőri Stadionban 2018. október 27-én. MTI/Czeglédi Zsolt Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán vezetőedzője. MTI/Czeglédi Zsolt

Kiemelte, hálás, hogy a játékosok mindenben együtt működnek. Ennek köszönhető, hogy meccsről-meccsre jobban teljesítenek, hiszen számára a fejlődés az, ami a legjobban számít. A csapat a nyáron jelentős változáson ment keresztül, így a legfontosabb feladat az volt, hogy a selejtezőkre minél előbb harcra kész legyen az együttes.

Profi szemléletű játékosok érkeztek a klubhoz, valamennyien keményen beleálltak a munkába, de ahhoz, hogy minden jól működjön, időre van szükség” – mondta Rebrov, hozzátéve, örül, hogy az alapvető célkitűzést teljesítették, ezzel mindenki boldog kehet.

A Ludogorec elleni találkozók nehéz meccsek voltak ha csak az eredményt látják azt hihetik, könnyed továbbjutás volt. Idegenben jól sikerültek a kontráink, hamar előnybe kerültünk, így magabiztosságot szereztünk” – összegezte a bolgárok elleni kettős győzelemmel zárult párharcot.

Nem sok játékosnak van rutinja nemzetközi szinten, de el kellett fogadni, hogy ha nagy terveink vannak, bajnokcsapatokat kell legyőzni, ami nem könnyű, akárhonnan is érkezik” – mondta Rebrov, aki úgy véli a Zagreb elleni idegenbeli meccsen megérdemelték a döntetlent, de a visszavágón a bekapott négy gólt nem, hiszen az első félidőben ott is jól szerepeltek.

A Suduva elleni párharcról elmondta, nem egyszerű felkészülni az utolsó lépésre, de mindent megtettek, hogy jól felkészítsék a játékosokat erre is. „Remekül védekező csapat a litván, mi mégis rúgtunk nekik négyet. Nekem az bizonyította a legtöbbet a csapatunk erősségével kapcsolatban, hogy kétszer is gólszerzési kényszerben voltunk, és ez mindkétszer sikerült. Ennek a határozottságnak köszönhetjük a továbbjutást” – mondta Rebrov, akivel először fordult elő, hogy négy selejtezőkört kellett mennie adott csapatával.

Az EL-csoporttal kapcsolatban úgy véli, minden meccset ünnepként kell felfogni, hiszen valószínűleg mindhárom hazai találkozón rengeteg szurkoló lesz kint. Azt megígérheti, ők minden egyes pontért harcolni fognak.

További tartalmak