Musorujsag
Élő Eredmények

Négy meccs után nyert ismét a Debrecen

Négy meccs után nyert ismét a Debrecen

MTI
Hiába játszotta a meccs egyharmadát emberelőnyben a Diósgyőr, nem tudott pontot szerezni.

A mérkőzés utolsó harmadában emberhátrányban játszó Debrecen 2-1-re legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, szombaton. A hajdúságiak ezzel megszakították négy meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatukat, a DVTK pedig idegenben továbbra is pont nélkül áll a szezonban.

OTP Bank Liga, 9. forduló:
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)
Nagyerdei Stadion, 5460 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Szécsi (9.), Tőzsér (65., 11-esből), illetve Márkvárt (47.)
sárga lap: Kinyik (25.), Szatmári (59.), illetve Brkovic (24.), Rui Pedro (59.), Iszlai (64.)
piros lap: Varga K. (61.)
DVSC:
Nagy S. – Szatmári, Kinyik, Kusnyír, Ferenczi – Varga K., Tőzsér (Csősz, 88.), Szécsi, Haris – Adeniji (Trujic, 76.), Garba (Pávkovics, 84.)
DVTK:
Danilovic – Polgár, Brkovic, Karan, Tamás M. (Tabakovic, 81.) – Márkvárt, Iszlai – Sesztakov (Hasani, 69.), Rui Pedro, Prosser (Korbély, 65.) – Ivanovski

Diósgyőri helyzetekkel indult a mérkőzés, de amíg ezek sorra kimaradtak, addig a hazaiak első lehetőségüket kihasználva megszerezték a vezetést. A folytatásban is a vendégek voltak aktívabbak, többször is veszélyeztettek, de a debreceni kapus, Nagy Sándor hárítani tudott.

A szünet után egy szögletet követően egyenlített a DVTK, amely a folytatásban is fölényben játszott. A félidő derekán kezdett feszültté válni a hangulat a pályán, szabálytalanságok tördelték a játékot, Varga Kevin pedig reklamálásért piros lapot kapott. Bár a DVSC került emberhátrányba, néhány perc múlva mégis sikerült ismét megszereznie a vezetést, Tőzsér büntetőből volt eredményes. A hajrában a Diósgyőr fokozta a tempót, nagy helyzetet azonban nem tudott kialakítani, a szinte csak a védekezésre összpontosító Debrecen pedig eredményesen őrizte előnyét.

A mérkőzés utáni értékelések:

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 0-0
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 4-2
Kaposvári Rákóczi FC-Kisvárda Master Good 0-2
ZTE FC-Budapest Honvéd 0-1
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-1
Ferencváros-Újpest FC 1-0

A tabella:

1. MOL Fehérvár FC 9 7 1 1 19- 6 22 pont
2. Ferencváros 8 6 1 1 11- 5 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 6 1 2 12- 7 19
4. Puskás Akadémia FC 9 5 2 2 17-10 17
5. Kisvárda Master Good 9 4 1 4 13-14 13
6. Debreceni VSC 8 4 – 4 16-14 12
7. Újpest FC 9 3 1 5 12-15 10
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 11-15 10
9. Paksi FC 9 3 1 5 11-17 10
10. ZTE FC 9 2 2 5 14-13 8
11. Diósgyőri VTK 9 2 1 6 7-17 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 9 2 – 7 7-17 6

További tartalmak