Lovrencsics szerint bizonyították, hogy tudnak és mernek is focizni

A Ferencváros győztes gólját szerző Varga Roland rendkívül boldogan értékelt a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapján a CSZKA Moszkva otthonában aratott 1-0-s sikert követően, míg a csapatkapitány Lovrencsics Gergő a második félidőben nyújtott teljesítményt emelte ki.

Lovrencsics Gergőnek és a Ferencvárosnak minden oka megvolt az ünneplésre az orosz fővárosban (Fotó: EPA/YURI KOCHETKOV)


„A félidőben az hangzott el, hogy próbáljuk a középpályán és a támadósorban kicsit jobban megtartani a labdákat, ami szerencsére működött is. Így kicsit levegőhöz jutottunk, és nem kellett folyamatosan nyomás alatt játszanunk. Az első félidőben ezzel voltak komoly problémáink” – fogalmazott a Fradi moszkvai győzelmét követően az MTI-nek Lovrencsics Gergő, aki hozzátette, érezte az erőt a csapatban.

„Ez a győzelem erőt kell, hogy adjon nekünk az előttünk álló nehéz sorozathoz” – nyilatkozott Dibusz Dénessel összhangban a védő.

Kiemelte: a két hét múlva a Groupama Arénában rendezendő találkozót úgy kell kezdeniük, mint most a második félidőt, amelyben bebizonyította az együttes, hogy tud és mer is futballozni.

A mérkőzés hőse a 84. percben csereként beállt Varga Roland lett, aki két perccel később eldöntötte az összecsapást.

„Akkor már nagyon nagy területek voltak mögöttük, tudtuk, hogy hosszú labdákkal lehetnek még lehetőségeink, persze az elsődleges az eredmény megtartása volt. Hatalmas dolog, hogy nyerni tudtunk” – mondta.

A támadó hozzátette, még emésztenie kell, hogy az ő gólja döntött.

„Régen voltam ilyen boldog, mint most” – jelentette ki.

Az FTC három meccs után négy ponttal csoportja harmadik helyén áll, mindössze két ponttal lemaradva a második Ludogorectől és hárommal az élen álló Espanyoltól, a magyar válogatott szélső szerint ugyanakkor a csapatnál nem számolgatnak, próbálnak meccsről meccsre haladni. Varga azt mondta, hogy a bajnokság is nagyon fontos a jövő évi kupaszereplés miatt, ott vasárnap a listavezető Fehérvár otthonában vár rájuk rangadó.

A Ferencváros csaknem 15 év után nyert újra főtáblán nemzetközi kupamérkőzést, legutóbb az UEFA Kupa csoportkörében a Hearts vendégeként győzött ugyancsak 1-0-ra.