Musorujsag
Élő Eredmények

Rebrov: A CSZKA rosszabb eredményeket ért el, mint amiket érdemelt volna

Rebrov: A CSZKA rosszabb eredményeket ért el, mint amiket érdemelt volna

MTI
Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapata támadó szellemben lép majd pályára csütörtökön a vendég CSZKA Moszkva elleni mérkőzésen az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában.

A Ferencváros – CSZKA Moszkva Európa-liga-csoportmérkőzést a Kossuth Rádiónak köszönhetően csütörtökön 21 órától élőben hallgathatják az m4sport.hu-n. 

„Féltávnál ne tegyünk úgy, mintha az ellenfél rossz csapat lenne. Az oroszok rosszabb eredményeket értek el, mint amit a játékuk alapján megérdemeltek volna” – mondta az ukrán szakember a riválisról.

Rebrov kiemelte, hogy látta a CSZKA legutóbbi két találkozóját, melyeken legyőzte az UFA-t az Orosz Kupa nyolcaddöntőjében és 1-1-es döntetlent játszott az éllovas Zenittel a bajnokságban. Szerinte egyik meccsen sem játszott támadó felfogásban a gárda.

A tréner arról is beszélt, hogy fejében már megvan a kezdő 11, de most nem volt nehéz dolga, mivel mindössze 16 bevethető játékosa van. Legfontosabbnak azt tartotta, hogy együttese képes legyen reagálni arra is, ha a moszkvaiak visszahúzódnak és arra is, ha éppen letámadnak.

„Erős bajnokság az orosz, éppen ezért az ellenfél is erős” – mondta Isael, a Ferencváros brazil légiósa, aki másfél évet futballozott a Krasznodarban.

Isael szerint az elmúlt három hétben hozzászoktak, hogy háromnaponta kell pályára lépniük, ezúttal öt nap telik el a két mérkőzésük között, így kipihenten és felkészülten várják az összecsapást.

A négy pontjával harmadik Ferencváros csütörtökön 21 órától fogadja a pont nélkül sereghajtó CSZKA Moszkvát, amely vereséggel már biztosan nem juthatna tovább a spanyol Espanyolt és a bolgár Ludogorecet is magában foglaló csoportból.

Viktor Goncsarenko vezetőedző szerint ugyanakkor a CSZKA Moszkva még nem mondott le a továbbjutásról, így mindenképpen győzni szeretne csütörtökön.

„Fontos számunkra az Európa-liga, így amíg van matematikai esélyünk, addig küzdeni fogunk. Ezt a meccset meg kell nyernünk, aztán megnézzük a csoport másik találkozójának eredményét, majd annak fényében meglátjuk, mennyire érdemes harcolnunk a továbbiakban” – fogalmazott a tréner a szerdai sajtótájékoztatón.

Goncsarenko úgy vélte, amennyiben együttese azt játssza, amit tud, akkor meglesz a jó eredmény is. Ehhez szerinte a csapatrészek közötti összjáték lesz a legfontosabb.

„Most volt két jó meccsünk, így a rosszabb eredmények után érthetően jobb a hangulat az öltözőben. Ezt kell meglovagolnunk” – fogalmazott a szakember arra utalva, hogy az Orosz Kupa nyolcaddöntőjéből továbbjutott a CSZKA, majd a bajnokságban 1-1-es döntetlent játszott az éllovas Zenittel. Goncsarenko elárulta, ugyan a klub egyik sztárja, Alan Dzagojev elutazott velük Budapestre, de térdsérülése miatt még biztosan nem lép pályára a magyar fővárosban.

Georgij Scsenyikov szintén arról beszélt, hogy nem mondtak le a továbbjutásról. Szerinte meg kell szerezni a kilenc pontot a hátralévő három fordulóban, s a végén meglátják, az mire elég.

„Nem érzem, hogy rossz sorozatban lettünk volna, mert többször jól játszottunk és érdemtelenül nem nyertünk. Szóval inkább abban bízom, hogy csütörtökön folytatódik a jó sorozatunk, ami a jó játékot illeti” – mondta a 28 éves védő, aki saját bevallása szerint még nincs százszázalékos állapotban.

A négy pontjával harmadik Ferencváros csütörtökön 21 órától a Groupama Arénában fogadja a pont nélkül sereghajtó CSZKA Moszkvát, amely vereséggel már biztosan nem juthatna tovább a spanyol Espanyolt és a bolgár Ludogorecet is magában foglaló csoportból.

További tartalmak