Musorujsag
Élő Eredmények

Lovrencsics: 8–5 vagy 6–4 is lehetett volna ez a meccs

M4 Sport
Lovrencsics Gergő szerint annyi helyzet volt a Ferencváros–Zalaegerszeg mérkőzésen, hogy akár vízilabdában szokásos eredmény is születhetett volna.

„A zalaegerszegieknek és nekünk is megvoltak a helyzeteink, ez a meccs lehetett volna 8–5 vagy 6–4 is, akár egy vízilabdamérkőzés, mert olyan helyzetek voltak – nyilatkozta az M4 Sportnak az FTC válogatott védője a 3–2-re megnyert találkozó után. – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz a válogatott szünet után, brusztolós meccsre készültünk, az is lett, rengeteg helyzettel. Ebből tanulnunk kell, ennyi helyzetet nem szabad engednünk az ellenfélnek, viszont rúgtunk három gólt, stabilak voltunk a végéig, ennek köszönhetően nyertünk.”

Lovrencsics a csütörtöki, Espanyol elleni Európa-liga-mérkőzésre előretekintve úgy fogalmazott, hogy egy nagyon jó csapat ellen fognak játszani, amely viszont már bebiztosította a továbbjutását. „Szeretnénk hazai közönség előtt megmutatni, hogy igenis tudunk nyerni.”

Dobos Barna, a Zalaegerszeg vezetőedzője szerint az első félidőben szétesett a csapat védekezése, a második játékrésszel viszont elégedett volt, mert kevésen múlt az egyenlítés.

„Nagyon mérges voltam az első félidő után, hiszen alapvető területvédekezési hibákat követtünk el. Annak örülök, hogy a második félidőben össze tudtuk magunkat szedni, sőt, pontszerzési lehetőségünk is volt, de nem szabadott volna ilyen előnyt adni a Ferencvárosnak. Az első félidőben szét volt esve a védekezésünk. Sajnálom a végét, ezt még bele kell raknom a csapatba, többet kellett volna a kapu elé juttatnunk a labdát, jobb beadások kellettek volna, és akkor esetleg tudtunk volna egyenlíteni, bár ugye kapufánk is volt.”

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1344665"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Képekben a Fradi és a Zete bajnokija az OTP Bank Liga 13. fordulójából
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2019/11/D__AS20191124003-1-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak