Musorujsag
Élő Eredmények

Az U17-es válogatott kiütötte a szlovákokat

Az U17-es válogatott kiütötte a szlovákokat

MLSZ
A tavaszi Európa-bajnoki elitkörre készülő U17-es magyar labdarúgó-válogatott Telkiben 5-0-ra verte Szlovákia korosztályos együttesét.

Németh Antal vezette válogatott októberben Fehéroroszországban megnyerte az Eb-selejtezőcsoportját, a folytatásbeli ellenfelekre a december 3-i sorsoláson derül fény.

A jövő évi tétmeccsekre már a héten megkezdődött a felkészülés,a szövetségi edző négynapos edzőtáborozásra hívta össze a keretet, a zárónapon került sor a szlovák csapat elleni felkészülési mérkőzésre.

Németh a meccs után elmondta, nagyrészt azok léptek pályára, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak. „Ők is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Örülünk a magabiztos győzelemnek, de ezen a mérkőzésen nem az eredmény volt a legfontosabb, már az elitkörre fókuszálva különböző játékelemek javítására helyeztük a hangsúlyt. Voltak még hibáink, látjuk, hogy a játék minden elemében szükségünk van a fejlődésre ahhoz, hogy a tavaszi tétmérkőzéseken esélyünk legyen egy szép eredmény elérésére”idézi az MLSZ a szakembert.

A gólokat Horváth Artúr, Helembai Márk, Kovács Mátyás, Puskás Zsombor és Szendrei Ákos szerezték.

További tartalmak