×

A minőség adott, Carillo átszabná a Fehérvár arculatát

Legszebb edzői időszaka Fehérvárhoz köti Joan Carillót, aki határozott elképzelésekkel vette át régi-új csapatát. Tudja, idő kell még teljesen a képre formálja a keretet, ettől függetlenül Diósgyőrben sem adná alább a sikeres visszatérésnél.

A DVTK – MOL Fehérvár mérkőzést szombaton 19:30-tól az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.


A spanyol szakember négy éve bajnoki címet szerzett az együttessel, hétfő hajnalban pedig repülőgépre ült, hogy ismét bajnoki címhez segítse egykori klubját.

Joan Carillo (Forrás: molfehervarfc.hu)



„Dolgoztam Spanyolországban, Lengyelországban és Horvátországban is, de a legjobb emlékek ide kötnek Fehérvárhoz. Én és családom is nagyon boldogok voltunk itt. Most hogy visszatértem, látom hogy milyen szintre jutott el a klub az utóbbi években, motiválttá és boldoggá tesz, hogy újra itt lehetek. Ez egy nagyszerű pillanat számomra” – fogalmazta meg érzéseit Carillo, aki egyfelől kész csapatot vehet át, másrészt dolga is akad bőven, különben még ma is Marko Nikolicsnak hívnák a fehérváriak vezetőedzőjét.

„Nem szeretnék a csapat elmúlt mérkőzéseiről beszélni, hiszen nem én voltam az edző. Nem vagyok minden információ birtokában, nem tudom mi zajlott az öltözőben, vagy hogy milyen taktikai utasítások voltak. A futball erről szól: a klub megteremti a lehetőségeket a győzelmekhez, és ha az eredmények nem jönnek, akkor új edzőt neveznek ki, ez teljesen normális.”

Nem kérdés számára, hogy minőségi játékoskeret áll rendelkezésére, a stílus, amit el kell sajátítaniuk, azonban új lesz. „Természetesen lesznek változtatások, hiszen Marco Nikolicsnak is volt egy filozófiája, és nekem is van, a kettő pedig különbözik. Időre lesz szükségünk, amíg a játékosok befogadják és megértik ezeket a változásokat, illetve arra is, hogy én is megismerjem a lehető legjobban őket. Szeretném, ha a lehető legrövidebb idő alatt összeszoknánk.”

Carillo offenzív, támadóbb szellemű játékot ígér, ehhez pedig minden személyi feltétel adott, de ehhez már mondhatni hozzá is szokott a vezetőedző. „Amikor a Vidinél voltam, akkor Nikolics Nemanja volt a gólkirály, amikor a Hajduk Splitnél, akkor Futács Márkó lőtte a legtöbb gólt, és amikor a Wisla Krakkó irányítottam, akkor is a csapatom játékosa volt a legeredményesebb. Büszke vagyok erre. Futács Márkó egy jó srác, az öltözőben is szeretik, de ugyanúgy kiváló Hodzic is és a többi keretben lévő támadó: tudják, hogy a feladatuk, hogy gólokat lőjenek. Fontos, hogy érezzék a beléjük vetett bizalmat.”

Az elmúlt négy mérkőzésen négy pontot gyűjtő Fehérvár az ez idő alatt kilenc ponttal gazdagodó DVTK otthonába látogat szombaton. Diósgyőrben beválni látszik az edzőváltás, hogy Fehérváron is jól döntöttek-e, talán már ezen a találkozón megmutatkozik. A kezdővel kapcsolatban nem árult el semmit, hogy a játékosai első kézből értesüljenek tőle. Az ellenfél több meccsét is látta, alaposan felkészült a miskolciakból. „Különlegesen erősek abban, hogy kihasználják az ellenfél hibáit és abból gólt szerezzenek. Jól építik fel a támadásaikat, sok játékos érkezik a beadásaikra, a középpályások felérnek a kapu elé az ilyen szituációkban. Kemény mérkőzést várok, tisztelem a csapatukat. Az első mérkőzés különösen fontos a számunkra: arra készülünk, hogy megnyerjük” – fejezte be óvatoskodás nélkül.