Musorujsag
Élő Eredmények

Melyik volt az elmúlt tíz év legerősebb bajnokcsapata?

m4sport.hu
Akadt fölényesen, 21 ponttal megnyert bajnokság, volt veretlenül első együttes és előfordult végletekig kiélezett küzdelem is, melyben csak az utolsó forduló párharca döntött.
A Debrecen 2010-es bajnoki címének ünneplése A Debrecen 2010-es bajnoki címének ünneplése

2009/10 – Debrecen: Vukašin Poleksić – Bodnár László, Mészáros Norbert, Szélesi Zoltán, Fodor Marcell – Czvitkovics Péter, Luis Ramos , Varga József, Szakály Péter – Feczesin Róbert, Adamo Coulibaly. Edző: Herczeg András

Bár vereséggel kezdte a szezont, de egy hétmeccses győzelmi sorozattal folytatta a Debrecen, amely a szezon végére olyan előnybe került, hogy úgy is megnyerte a bajnokságot, hogy az utolsó három fordulóban mindössze egy pontot szerzett.

A debreceniek sikere azért is elismerése méltó, mert ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában bejutottak csoportkörbe. A Loki nyerte a legtöbb meccset a bajnokságban, ugyanakkor voltak együttesek, melyek kevesebbszer kaptak ki.

Herczeg András egy roppant erős kerettel dolgozhatott ebben az évben, hiszen számos válogatott játékos (Bodnár, Szélesi, Laczkó, Leandro, Rudolf, Feczesin) állt a rendelkezésére. Elsősorban hazai környezetben vitézkedtek, hiszen a 15 meccsük után 13 alkalommal győztesen hagyhatták el a pályát.

2010/11 – Videoton FC: Mladen Bozsovics – Lázár Pál, Lipták Zoltán, Vaskó Tamás, Gosztonyi András – Elek Ákos, Polonkai Attila, Sándor György, Dušan Vasziljevics – Nemanja Nikolić, André Alves. Edző: Mezey György

A Mezey György által irányított fehérváriak történelmük első bajnoki címét szerezték, mégpedig meggyőző, ötpontos előnnyel. A csapat elsősorban magyar játékosokra épült (Lipták, Elek, Sándor György, Polonkai), mégis a külföldi labdarúgók (André Alves, Nikolics, Vasziljevics, Bozsovics) jelentették a különbséget a többi csapattal szemben.

A Vidi a hetedik fordulóban állt az élre, és onnantól senki nem tudta letaszítani. Bár a bajnokság 30 fordulóból állt, a 19. körben az Üllői úton aratott 5-0-s sikerük döntő jelentőségű volt. A bajnokságban a Vidi rúgta a legtöbb gólt és ők is kapták a legkevesebbet. Bár történelmi volt az elsőség, a bajnokság után mégis szerződést bontottak Mezeyvel.

A Debrecen 2012-ben Kondás Elemérrel veretlenül lett bajnok. A Debrecen 2012-ben Kondás Elemérrel veretlenül lett bajnok.

2011/12 – Debrecen: Nenad Novaković – Nikolov Balázs, Šimac Dajan, Mészáros Norbert, Korhut Mihály – Kulcsár Tamás, Bódi Ádám, Varga József, Szakály Péter – Kulcsár Tamás, Adamo Coulibaly. Edző: Kondás Elemér

A Debrecen úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy egyetlen vereséget sem szenvedett, 22 győzelme mellett nyolc döntetlent játszott. Ez a bravúr előtte az 1999/2000-es szezonban a Dunaferrnek sikerült, azóta senkinek.

A Kondás Elemér által irányított együttes egy hétmeccses győzelmi sorozattal kezdte a szezont, de ugyanez elmondható a Győrről is. Utóbbiak aztán a folytatásban „elfogytak”, míg a Loki nem tudott hibázni, és igazán kiemelkedő labdarúgó nélkül is bajnok lett, mert csapatként remekül működtek.

Pintér Attila a Fradi után a Győrt is bajnoki címig vezette. Pintér Attila a Fradi után a Győrt is bajnoki címig vezette.

2012/13 – Győri ETO FC: Szasa Sztevanovics – Takács Ákos, Lipták Zoltán, Michal Švec, Völgyi Dániel – Djordje Kamber, Koltai Tamás, Pátkai Máté, Nikola Trajković – Nemanja Andrić, Varga Roland. Vezetőedző: Pintér Attila

Pintér Attila együttese tízpontos különbséggel lett első, pedig nem indult jól számukra a szezon, hiszen egy Debrecen elleni vereséggel rajtoltak. Ezt követően legközelebb viszont csak a 20. fordulóban szenvedtek vereséget. A győriek játékában meghatározó szerepe volt a kapus Szasa Sztefanovicsnak, aki több mérkőzésen is nyerőember volt.

Pintér számára elégtétel lehetett, hogy a bajnoki címet három fordulóval a vége előtt, korábbi csapata, a Ferencváros legyőzésével biztosította be együttese. A győriek keretében olyan játékosok voltak, akik mostanra meghatározó emberek csapatukban (Kamber, Kalmár Zsolt, Pátkai, Varga Roland), és Pintér kiemelkedő klasszisok nélkül is ütőképes csapatot tudott belőlük kialakítani.

2013/14 – Debrecen: Nenad Novakovics – Lázár Pál, Máté Péter, Mészáros Norbert, Korhut Mihály – Bódi Ádám, Szakály Péter, Selim Bouadla, Zsidai László – Kulcsár Tamás, Ibrahima Sidibe. Edző: Kondás Elemér

Az elmúlt évek legszorosabb bajnoki versenyfutását hozta az idény, hiszen a Debrecen és a Győr egyaránt 62 ponttal zárta a szezont. A debreceniek az utolsó fordulóban ugyan kikaptak, de már bajnokként léphettek pályára, hiszen gólkülönbségük annyival jobb volt riválisuknál.

Pedig a győriek pazar hajrát produkáltak, hiszen utolsó 11 meccsükön nem kaptak ki, az egymás elleni eredményeik is jobbak voltak a Győrnek, hiszen három góllal nyertek egy döntetlen mellett.

2015-ben a Videoton ünnepelhetett 2015-ben a Videoton ünnepelhetett

2014/15 – Videoton: Juan Calatayud – Álvaro Brachi, Juhász Roland, Fejes András, Stopira – Sándor György, Arturo Álvarez, Kovács István, Filipe Oliveira – Nemanja Nikolics, Feczesin Róbert. Vezetőedző: Joan Carillo

A fehérváriak egy tízmeccses győzelmi sorozattal nyitották a bajnokságot és ehhez 27-3-as gólarány párosult. Ezt követően legközelebb a 27. és a 30. fordulóban kaptak ki, és csak 5 döntetlent játszottak a 22 győzelem mellett. Ennek a remek szereplésnek köszönhetően a bajnokság nagy részében csak a dobogóért ment a harc. A bajnoki címben jelentős szerepe volt Nemanja Nikolicsnak, aki 25 meccsen 22 gólt szerezve lett gólkirály.

Juan Carillo együttese ugyan csak hét ponttal előzte meg a második helyezett Ferencvárost, de már négy fordulóval a bajnokság vége előtt 13 pontos előnye volt, így az utolsó négy kört már bajnokként játszotta le. Az talán a sors iróniája, miként 2011-ben, így négy évvel később is mennie kellett a fehérvári bajnokcsapat edzőjének.

2015/16 – Ferencváros: Dibusz Dénes – Emil Dilaver, Michał Nalepa, Leandro de Almeida, Cristian Ramírez – Hajnal Tamás, Nagy Ádám, Gera Zoltán – Varga Roland, Böde Dániel, Roland Lamah. Vezetőedző: Thomas Doll 

A Thomas Doll által irányított zöld-fehérek még a Vidinél is magabiztosabban nyerték a teljesen átalakított, 12 csapatosra szűkített bajnokságot. Első vereségüket csak a 16. fordulóban szenvedték el, de akkor már 14 ponttal vezettek a második helyen álló Paks előtt. Végül 21 pontos különbséggel lettek bajnokok Bödéék, a szezont katasztrofálisan kezdő, végül az ezüstérmet megszerző Videoton előtt.

A Fradi magyar viszonylatban gyors, látványos támadófutballt játszott, a Magyar Kupát és a Ligakupát is megnyerte, az Európa-bajnokságra utazó keretbe öt játékosa (Dibusz, Pintér, Nagy Ádám, Gera, Böde) is bekerült.

2017-ben uszonnégy év után lett bajnok a Honvéd, Marco Rossi vezetőedző legenda lett Kispesten. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

2016/17 – Budapest Honvéd: Gróf Dávid – Botka Endre, Baráth Botond, Djordje Kamber, Ikenne-King George Nagy Gergő, Gazdag Dániel, Koszta Márk, Holender Filip – Eppel Márton, Lanzafame Davide. Vezetőedző: Marco Rossi

A bajnokság, amely 32 forduló után egy meccsen dőlt el. A záróforduló előtt a kispestiek és a Videoton azonos pontszámmal állt, és épp egymás elleni meccsel fejezték be a szezont. A fehérváriaknak nyerniük kellett, míg a hazai pályán játszó Honvédnak a döntetlen is elég volt. Végül a későbbi gólkirály Eppel góljával nyert, és lett bajnok a Honvéd.

Pedig a félidőben még csak a negyedik helyen álltak a kispestiek, a tavasszal viszont remekeltek. Marco Rossi együttese és a Videoton felváltva osztozott az első és a második helyen. A Honvéd a 27. fordulóban vette át végleg a vezetést, majd az utolsó bajnokin bebiztosította a bajnoki címét. a kispestiek 1993 után szereztek ismét bajnoki aranyat.

2017/18 – MOL Fehérvár: Kovácsik Ádám – Loic Nego, Fiola Attila, Juhász Roland, Stopira – Anel Hadzic, Pátkai Máté, Varga József, Kovács István – Marko Scsepovics, Danko Lazovics. Vezetőedző: Marko Nikolics

Az egész szezonban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó fehérváriak két fordulóval a vége előtt már bajnokok lettek. A 2015-ös bajnokcsapatból jó páran maradtak, így a rutin is segített a cím megszerzésében, ugyanakkor Marko Nikolics együttese sokkal inkább a biztos védekezésre alapozott, mint Carillo együttese.

A 26. fordulóig fej-fej mellett haladtak a Ferencvárossal, de az utolsó nyolc fordulóban a zöld-fehérek csak kétszer tudtak nyerni hat döntetlen mellett, így hiába volt csak három vereségük, a fehérváriak lettek az elsők.

A Ferencváros története 30. bajnoki címét nyerte 2019-ben. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

2018/19 – Ferencváros: Dibusz Dénes – Lovrencsics Gergő, Miha Blazic, Leandro de Almeida, Marcel Heister – Ivan Petrjak, Sigér Dávid, Fernando Gorriaran, Varga Roland – Böde Dániel, Davide Lanzafame. Vezetőedző: Szerhij Rebrov

A Fradi Szerhij Rebrovval nyerte meg története 30. bajnoki címét, pedig a szezont még Thomas Doll irányításával kezdte, akit aztán öt forduló elteltével (4 győzelem, egy döntetlen) kirúgtak. Az őszi szezon végén még csak öt ponttal vezettek a fehérváriak előtt, pedig legnagyobb riválisuk az Európa Liga csoportkörében is érdekelt volt. Ez a tavasszal idővel nyolcpontosra nőtt, de a 29. fordulóban a két csapat összecsapásán aratott Fradi-győzelem volt a bajnokság szempontjából döntő jelentőségű.

A zöld-fehérek januárban számos új játékost szerződtettek, akiknek később fontos szerepük volt a bajnoki cím megszerzésében, ugyanakkor Rebrov nem volt szívbajos, és olyan meghatározó játékosokat hagyott ki, vagy ültetett a kispadra, mint Böde vagy Lanzafame.

 

További tartalmak