Musorujsag
Élő Eredmények

Edzőváltás a másodosztályban vegetáló Vasasnál

Edzőváltás a másodosztályban vegetáló Vasasnál

vasasfc.hu
A Vasas hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott a labdarúgócsapat vezetőedzőjével, Szanyó Károllyal, akinek a helyét Bene Ferenc veszi át.

A közlemény szerint közös megegyezéssel bontott szerződést a klub és Szanyó Károly, akivel együtt a pályaedző Ferenczi István és a kapusedző Szűcs Lajos is távozik.

Az új vezetőedző másfél évre szóló szerződést kötő Bene Ferenc, aki január 3-án vezényli az a felkészülés első edzését. Segítője Tóth András, kapusedzője Lippai József lesz. A stáb erőnléti edzőjének személyéről még folynak a tárgyalások.

A szakmai munkát kevésbé érintő változás, hogy Domonyai László a továbbiakban általános igazgatóként folytatja munkáját.

A Merkantil Bank Ligában mindössze 8., a feljutást érő pozíciótól 11 pontra lévő Vasasnál a közelmúltban tulajdonosváltás is történt, az új ügyvezető igazgató, Nagy Miklós rövid indokolta is a vezetőségdöntését.

„Eljött a váltás ideje, melyet mindenképpen a téli felkészülés kezdete előtt szerettünk volna megvalósítani. Az új stáb tagjait sem a szakmának, sem a szurkolóknak nem kell bemutatni” – mondta.

További tartalmak