10 év 10 meccsben - szimbolikus hullámvasutazás a magyar válogatottal

A magyar labdarúgó-válogatott számára vitathatatlanul az Európa-bajnoki szereplés a 2010-es évek csúcspontja, viszont az is épp úgy csak egy mozaik a kirakósban, mint a Hollandiában kapott nyolcas vagy az andorrai blama, pedig utóbbiaknál akadtak az adott évet jobban szimbolizáló mérkőzések, amelyekből összeállt e tíz esztendőt megformázó listánk.

2010 Magyarország–Moldova 2-1

Az új kézbe kerülő MLSZ azonnal helyzetbe hozta a magyar szakmát. Tükörsima vereségre három győzelem, és tádám, megszületett A szerethető. És Dzsudzsákot a finnek elleni hosszabbításos bombája után tényleg mindenki szerette. Szalai berobbant, Gera lemondott korábbi lemondásáról, épült az imázs, és a csapat, amit a joviális stílusban működő Egervári Sándor széles körben elismert erénye ígért. Ugyanakkor ebből már kimaradt a honi közegtől munkamoráljával és habitusával kirívó, épp emiatt ferde szemmel nézett különc, Huszti Szabolcs, aki Moldova elleni padoztatására reagálva nyílt levélben adott hangot értetlenségének, majd fogta jelentős nemzetközi tapasztalatát és többé egy kapitánynak sem adta be a derekát.

(fotó: MTI/ Illyés Tibor)



2011 Hollandia–Magyarország 5-3

Rejlett potenciál abban a garnitúrában, megkockáztatható, a legnagyobb, ami az új évezredben a rendelkezésünkre állt. Postáztak magyar válogatott meghívót az angol, a spanyol, az olasz és a német bajnokságba is, míg a Dzsudzsák névnek már a puszta kiejtésétől vörös lámpák gyulladtak ki Amszterdamban. Nyilvánvaló, annak idején sem rondítottak maguk alá tőlünk a svédek, a hollandok meg kiváltképp, de ez a jelzésértékű helytállás a vb-döntősnél, és hogy pár hónappal később Ibráékat legyűrtük, felveti, maradt ebben a sorozatban? Hat győzelemmel, 19 ponttal, úgy, hogy csupán a két erősebbtől kaptunk ki? Pragmatikusabb, a kor kihívásaira fogékonyabb, rátermettebb kispaddal talán. Mert az hiányzott, ahogy az legkésőbb a vb-selejtezőkön ki is derült.

(fotó: MTI/EPA/Toussaint Kluiters)



2012 Magyarország–Izrael 1-1

E jelentéktelennek tűnő augusztusi felkészülési mérkőzésért komoly árat fizettünk. Mivel a hangulatfelelős mag ezeréves történelmünk kilencvenperces kivetülésének tekint minden egyes válogatott fellépésre, amolyan zsebbenyúlós luxuscikké vált, mert a szenvedély sosem az értelem hangjain kér szót. A cechet az UEFA máig homlokunkon égő stigmája emelte az egekbe, mintha nem lett volna untig elég, hogy a románok elleni sportszakmailag is fontos selejtezőt zárt kapuk mögött az utolsó utáni pillanatban adtuk döntetlenre. Persze hogy igaz, hogy az a folyamatos frusztráció, mely nélkül nincs szurkolótábor, messze nem számít egyedi fekete lyuknak Európa lelátóin, de a nem lankadó másra mutogatás nem több puszta felelősséghárításnál.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)



2013 Románia–Magyarország 3-0

„Ezek azért nem a spanyolok, fiúk”, kaptak mankót hónuk alá a játékosok még az itthoni párharc előtt, de csak reméljük, hogy e valóban nem csekély felismerés mentén kidolgozott stratégián túl más is akadályozta a stábot, hogy felkészüljön arra, mi a teendő, ha alkalomadtán mégis vezetést szereznének a románok. A Himnusz-középkezdés-0-1 programnál bizonyára jobb alternatívát képzeltek a bukaresti este megalapozására, de ahogy az optimista sem mehet haza a saját temetéséről, az indokolatlanul minden mondatba beletuszkolt örömteli szó sem leplezi a taktikai felkészületlenséget. Hollandiáig még matekozhattuk, ott aztán nyolcnál kiakadt a számláló, a kalapugrásoknál reálisabb képet festve arról, mennyit is léptünk előre az Egervári-éra alatt.

(fotó: MTI)



2014 Románia–Magyarország 1-1

Egy évvel azt követően, hogy épp Bukarestben indult el a lejtőn a válogatott, ugyanott a gödör aljára érhetett volna, ugyanis Pintér Attilánál eltolódtunk a valóságtól. Félő volt, létszámbővítéstől függetlenül gyorsabban mondhatunk le az Eb-álmokról, mint valaha. Dárdai Pál úgy igyekezett felfelé, hogy mindig csak oda nézett, ahova lépni szándékozott. Rövid, de annál velősebb munkálkodása az igazság szörnyű szépségének jegyében telt. Másfél tucatnyian például esélyt sem kaptak tőle azok közül, akiket elődje még alkalmasnak tartott a feladatra. A nyugati rutinnal felvértezetteket előtérbe helyezte, az erőviszonyokhoz igazított normái hozták a pontokat, már-már prófétaként jelezte előre, mikor mire számítsunk, és még ostoba becenevekkel sem vesződött.

(fotó:  epa)



2015 Törökország-Izland 1-0 (& Lettország-Kazahsztán 0-1)

Főleg a második kalapból indítva erősen kérdéses, a fotelból kiszurkolt legjobb harmadikként kivívott Eb-szereplés is azt a megdicsőülést érte-e volna Bernd Storcknak, amit a norvégok kiejtésével kiérdemelt. A berlini akarat az ölébe pottyantotta a lehetőséget, amelyet többször is majdnem engedett kicsúszni a markából, de még így is megússza a pótvizsgát, ha nem ez a forgatókönyv, a török-kazah párosgyőzelem valósul meg. A konyai véghajrában esett gól lökést adott a stábját innentől saját igényeire szabó, a semmiből a magyar futball mindenesévé előlépő németnek, és amint az újonc megszerezte a vezetést Oslóban a hazárdjáték legitimitást nyert. A kényszerhelyzetben meglépett kapitánycserék és Selçuk İnan szabadrúgásának furcsa elegyéből íródott a siker receptje.

(fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)



2016 Magyarország–Ausztria 2-0

Hazájában sem érezhetett olyan kiszámíthatóságot Storck, mint a franciaországi túrát megelőző hónapban, ennek megfelelő teljesítmény is jött ki belőle. Amíg kollégái elitligás, urambocsá BL-döntős kiválasztottjaikra vártak, a mieink precízen éltek unikális felkészülésük minden egyes percével. Az Eb-nyitány katartikus élményt okozott. A taxisblokád óta nem bénult meg úgy Budapest, de ki bánta! A históriás könyvek sikeres szabadságharccá nyilvánították Szalai menekülését a szurkolók öleléséből, miközben az univerzumban mindaddig példátlan módon mackóalsó emelkedett királyi rangra. Az eufória csoportelsőséggel repítette tovább a válogatottat, és az is belefért, hogy Belgium a tudtunkra adja, az éjjel véget ért.  A hajnali részegség közben a másnaposság sem rémisztő.

(fotó: MTI/EPA/Haled el-Fiki)



2017 Svájc–Magyarország 5-2

A delíriumból már Feröeren fájt az ébredés, és ha máshol nem, Andorrában végképp rádöbbenhetett volna a továbbra is mindent egy kézben tartó Storck, hogy nem dúskál az alkalmas delikvensekben. Minthogyha az Eb varázsütésre semmissé tette volna futballunk állapotát nem foglalkozott a tényekkel, a merítési adottságok korlátaival. Sarokba dobta a Dárdai-eszméket és egy bő év alatt eljátszotta a válogatottról kialakult pozitív képet. A harmadik helyezés a selejtezőben, akárcsak a svájci vereség, papírformának tekinthető, a bántó, hogy mindkét aspektusban milyen esélytelenül vergődtünk. Elkerülhetetlen szakításba torkolt a bizalomvesztés, így ez a korszak még a '16-os nyárral együtt sem maradhatott más, mint örökség nélküli torzó.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)



2018 Finnország–Magyarország 1-0

Georges Leekens megbízása és gyors eltávolítása után nehéz azzal etetni a népet, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Bár a gyors váltás bátorságra vall, a kinevezési metódust érdemes lesz átgondolni, ha egyszer újra megüresedne a pozíció. Marco Rossi előtt momentán csupa tétmeccs sorakozott, és ma már tudjuk, azon az őszön múlt, hogy van még sanszunk jövőre vendégül látni Európa elitjét. A Nemzetek Ligájának – melyet feltehetően a drukkerek számolgatás lázában tartásáért teremtett az UEFA – elemeire szétesett társasággal vágott neki, ennek ellenére gyorsan úrrá lett a káoszon. Itthon a győzelmek is jöttek, járulékos eredményként pedig Willi Orbán elfogadta az invitálását, ami főnyeremény és érdemi fordulat az év indításának tükrében.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)



2019 Magyarország–Azerbajdzsán 1-0

Szeptemberig legszebb vágyaink bűvölték a tabellát, ám mielőtt túlzottan beleélhettük magunkat a horvát- és walesi verésbe, lekonyult a szánk széle. Előre közfelkiáltással fogadtuk volna el, hogy a kijutásra jogosító másodikként forduljunk rá az utolsó játéknapra. És ehhez a vártnál jóval soványabb folytatás, az azeriek lebirkózása is elegendőnek bizonyult. De a hosszabbításban megúszott egyenlítés mutatta meg, törékeny az egyensúly, amire Rossi építhet. Az egység megbomlani látszott, legalábbis árulkodó jelek utaltak rá, és ha a muskétási alapvetés oda, akkor, amint az Cardiffban a napnál is világosabbá vált, gyorsan falakba ütközik, hisz' nincs kihez nyúlnia. Ez márciusig mit sem változik, de a hullámvasutazásnak a meredek emelkedők is részei.

(fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)