Musorujsag
Élő Eredmények

Bolíviából érkezik a DVTK második téli igazolása

m4sport.hu
A DVTK hivatalos honlapján mutatta be legújabb játékosát, a kolumbiai José Cortést.
(fotó: DVTK)

A 25 éves támadó legutóbb a bolíviai élvonalban szerepelt, december 28-án még mérkőzést játszott a Club Destroyer’s színeiben.

A klub beszámolója szerint nehéz sorsú családból származik, az utcán tanult futballozni, csak 14 éves kora után került sportiskolába.

A jobblábas játékos bevallása szerint egész életében arról álmodott, hogy Európában futballozzon.

„Elsősorban támadó szellemű játékosnak tartom magam, aki imád cselezni, a szélről beadni, gólpasszokkal szolgálni ki a társakat, és persze gólt lőni, ha úgy adódik a helyzet. Ugyanakkor a csapat érdekében a védekezésből is kiveszem a részem” – foglalta össze, mit érdemes tudni róla.

„A mentális, technikai, taktikai és anyagi szempontok alapján szóba jöhető labdarúgók közül ő volt a legelső jelölt” – árulta el a Diósgyőr sportigazgatója, Benczés Miklós

„A szélső kiválasztása során a menedzserek ajánlása mellett több mérkőzés teljes felvételét is megtekintettük, ahol láttuk, hogyan támad, hogyan védekezik, hogyan helyezkedik. És mivel személyesen nem állt módunkban megnézni, az egykori diósgyőri labdarúgó, Vicente Arze véleményét is kikértük, aki jól ismeri a bolíviai bajnokságot” – tette hozzá Benczés.

További tartalmak