Musorujsag
Élő Eredmények

Novothny: Ázsiából vannak érdeklődők, a Kisvárda szóba sem jött

M4 Sport
Novothny Soma az Újpest támadója az M4 Sport Átigazolás című műsorában beszélt arról, hol folytatja pályafutását, miután kölcsönből hazatért a dél-koreai Busan csapatától.

A 25 éves Novothny ugyan útnak indult a lilákkal a ciprusi edzőtáborba, azonban sajtóhírek szerint távozik az újpesti klubtól, egyes feltételezések szerint a Kisvárda is a lehetséges csapatai között van.

A támadó elárulta, egyelőre nem tudja, hol folytatja, az azonban biztos, hogy nem Kisvárdán.

„Soha életemben nem beszéltem senkivel a Kisvárdánál. Nem mennék oda, fel sem merült bennem az, hogy Kisvárdára igazoljak. Ázsiából vannak megkereséseim, ha meg tudnak egyezni a klubbal, akkor jöhet a váltás, de a Kisvárdával kapcsolatban sem vagyunk.”

Hozzátette, Dél-Koreából és Japánból is érdeklődtek utána, de mivel már csak fél év van hátra újpesti szerződéséből, nagy összeget egyik klub sem szeretne fizetni érte. „Emiatt egyelőre megakadtak a tárgyalások az elnök úrral.” 

„Én szívesebben mennék vissza Ázsiába – árulta el arra a kérdésre, hogy hol játszana szívesebben, Magyarországon vagy ott. – Jól éreztem magam, jól sikerült a szezon. Abban az esetben, ha nem tudnak megegyezni a klubok, százszázalékosan az Újpestért fogok harcolni ebben a fél évben.” 

Megjegyezte, vannak érdeklődések, telefonhívások európai csapatoktól is, azonban amíg nem tisztázódik az újpesti elnök, Roderick Duchâtelet álláspontja, addig nem tud semmi biztosat mondani. „Egyelőre abban próbálunk megegyezni az elnök úrral, hogyha jön értem egy megkeresés, akkor milyen feltételekkel hajlandó elengedni.”

További tartalmak