Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Ádám nevével még mindig megküzdenek Angliában

Nagy Ádám nevével még mindig megküzdenek Angliában

m4sport.hu/bcfc.co.uk
Nagyot változott Nagy Ádám élete nyár óta, maga sem tagadja, kellett egy kis idő, hogy hozzászokjon az új, Délnyugat-Angliai körülményekhez.

A magyar válogatott középpályása nyáron komoly döntést hozott, amikor az olasz Bolognát, amely az Serie A-ban vitézkedett, az angol másodosztályú Bristol Cityre cserélte.

Öt hónap telt el azóta, a Vörösbegyek alapemberének számító magyar a klub honlapjának adott interjújában kendőzetlenül elmondta, hogy nehéz volt megszoknia az angliai körülményeket.

„Olaszországból érkezve egy kicsi honvágy fogott el. Azt gondoltam, itt sosem fog sütni a nap, nehezebb volt az átállás, mint amire számítottam. Mostanra egy kicsit átállítottam az agyamat is nyitottabban állok a dolgokhoz. Mára már próbálom felfedezni Bristolt, akár esik, akár nem.
Elkezdtem élvezni, mert a város egyébként csodálatos. Eleinte azért is volt nehéz számomra, mert egy teljesen más típusú várossal próbáltam összehasonlítani, ami elég nagy butaságnak bizonyult” – mondta el Nagy Ádám a kezdeti nehézségeiről Angliában.

Idővel sikerült megismernie új környezetét az intelligens labdarúgónak, akinek a pályán is aránylag hamar sikerült megugornia az akadályt, hogy egy teljesen más futballkultúrából érkezett.

„Volt egy előzetes elképzelésen, sokat nem is tévedtem ezzel kapcsolatban, de tapasztalhattam. hogy sokkal gyorsabb és fizikálisabb az itteni futball, mint amire számítottam. Ez boldoggá tesz, mert itt minden a rendelkezésemre áll, amire szükségem van. Ez a bajnokság ad nekem egy olyan extra többletet, amitől jobb játékossá tudok válni” – mondta az angol másodosztályról Nagy.

A Championship fizikalitásának hamar megitta a levét, hiszen már augusztusban (a QPR ellen) kapott egy akkorát a bokájára, amitől hónapokra kidőlt. Ennek ellenére állítja, hogy ennek a felfogásnak kifejezetten örül.

Nagy Ádám (Fotó: Facebook/Bristol City FC)

„Párszor kicsit meglepődtem, mert néhány belépő esetén a játékvezetőkben fel sem merült, hogy esetleg fújnia kellene, de azt kell mondanom, hogy ez tetszik. Amikor felrúgtak és úgy éreztem, szabálytalankodtak velem szemben, de ez megtorlatlan maradt, akkor nyilván bosszankodtam, de egy idő után rájöttem, hogy ez csak élvezetesebbé teszi a mérkőzéseket, még nekünk, játékosoknak is. Nem időzhettünk el az ilyen dolgokon, nem várhattunk a bíróra, fel kellett állnunk és vissza kellett szerezni a labdát, a lehető leggyorsabban” – beszélt arról, hogyan alkalmazkodott az angol játékvezetők felfogásához.

Van valami, amihez az angolok képtelenek hozzászokni: Nagy Ádám nevéhez, egészen pontosan annak helyes kiejtéséhez. A Bristol City szombaton a Barnsleyval játszik bajnoki, a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón rákérdeztek a magyar válogatott középpályásnál, hogy kell jól kiejteni a nevét. A szigetországban még mindig küzdelmes feladat ennek a három betűnek a helyes, magyaros kiejtése.

Borítókép: Nagy Ádám (Forrás: bcfc.co.uk)

További tartalmak