Musorujsag
Élő Eredmények

Priskin szurkol a Fradinak és nem bánja, hogy maradt

Priskin szurkol a Fradinak és nem bánja, hogy maradt

M4 Sport
Priskin Tamás a mellőzése ellenére sem bánja a Ferencvárosnál töltött időszakot – nyilatkozta az M4 Sport Átigazolás című műsorban.

A 33 éves játékos egy évvel ezelőtt már fél évre kölcsönbe elhagyta az FTC-t, de a nyáron megharcolt a helyéért, így ismét esélyt kapott Szerhij Rebrov vezetőedzőtől. Idővel azonban ismét háttérbe szorult.

Így nem tagadja, hogy van némi hiányérzet benne. „Főleg úgy, hogy a felkészülés jól sikerült, az első két BL-selejtezőn kezdőként léphettem pályára Sajnos utána kevés játéklehetőséget kaptam, de hát a futball az ilyen, sajnos ezek hozzátartoznak. Nekem már tovább kell lépni és a jövőmmel foglalkozni.”

Ettől még nagy öröm számára, hogy részese lehetett a Fradi őszi menetelésének, és kivehette a részét az Európa Liga-csoportkörbe jutásból, valamint abból, hogy jó esélye maradt a címvédésre a bajnoknak. „Nagyon bízom benne, hogy a csapat megtartja az első helyet, tehát emiatt nem kesergek vagy panaszkodom” – tette hozzá.

A Győr jelenleg ötödik a Merkantil Bank Ligában hét pontos hátrányban a feljutástérő pozíciótól, de minden bizonnyal bíznak benne, hogy ledolgozható a hátrány a tavasszal.

„Nehéz beszélnem az enbékettőről, mert nem volt még részem benne, de ahogy elnézem a csapatokat és erősítéseket, úgy érzem, hogy jó kis tavasz elé nézünk. Nyilván nem lesz egyszerű, de a többieknek sem lesz az. Meg fogunk küzdeni azért, hogy jövőre első osztályúak legyünk.”

Borítókép: Priskin Tamás (fotó: fradi.hu)

További tartalmak