Eppel Márton: „Ugródeszka lehet a belga bajnokság”

Egy hete érkezett Belgiumba Eppel Márton, aki a válogatott karrierjét szem előtt tartva igazolt a Kajrat Almatit elhagyva fél évre a Cercle Brugge együtteséhez, méghozzá a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck hívására.


A támadó - aki vasárnap vesztes hazai mérkőzésen mutatkozott be új együttesében - az M4 Sport Átigazolás című műsorában kedden este elárulta: az szólt a belgiumi klub ajánlata mellett, hogy mindenképpen szeretett volna Nyugat-Európába szerződni, a gárda edzője, a volt magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck pedig kifejezetten ragaszkodott hozzá.

„Jó volt a színvonal a mérkőzésen, amit meg kellett volna nyernünk a harmadik helyezett ellen” – mondta. Hozzátette: nehéz feladat lesz kiharcolni a bennmaradást, amelyhez ő és a góljai is kellenek.

„A belga élvonal jó színvonalú bajnokság, jó csapatok ellen játszhatok. A mérkőzéseken sok játékosmegfigyelő van, ugródeszka lehet számomra ez a fél év” – mondta. A nyolcszoros válogatott csatár kiemelte: bízik a tavaszi jó játékban, és annak hozományaként a válogatott meghívóban Marco Rossi szövetség kapitánytól.