„Nagyon nehezen döntöttem el, hogy egy osztállyal lejjebb igazolok. Úgy jöttem haza, hogy ha lehetőség van rá, akkor Újpesten fogom befejezni a pályafutásomat. Nagyon sokat vacilláltam a váltáson, mert a válogatottba is nagyon hosszú idő után sikerült visszaverkednem magam” – mondta az NB I. góllövőlistáját vezető Feczesin Róbert az Átigazolás című műsorunkban.
A 33 éves csatár hozzátette, nagyon kevés negatív üzenetet kapott a lila-fehérek szurkolóitól, s elárulta, végül miért döntött a távozás mellett.
„Nem éreztem az újpesti vezetőségen, hogy le akarnának ülni velem beszélni, és hogy olyat szeretnének nyújtani számomra, hogy az Újpesttől vonuljak vissza.”
„A másodosztályra úgy tekintek, hogy ott is nagyon nehéz lesz helytállni, mert a színvonal talán alacsonyabb, de gólokat ugyanolyan nehéz szerezni” – nyilatkozta a Feczesin, aki szerint a Vasasnak idén kevés esélye van a feljutásra, de mivel három és fél éves szerződést kötött az együttessel, abban bízik, hogy játszik még az élvonalban az angyalföldiekkel.