Musorujsag
Élő Eredmények

Vendégként továbbra is veretlen a MOL Fehérvár

MTI/M4 Sport
A Szusza Ferenc Stadionba visszatért Újpest 1-0-ra kikapott a MOL Fehérvártól a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának zárómérkőzésén, szombaton.

OTP Bank Liga, 18. forduló:

Újpest FC-MOL Fehérvár FC 0-1 (0-0)

Szusza Ferenc Stadion, 1125 néző, v.: Pintér
gólszerző: Petrjak (84.)
sárga lap: Heris (51.), illetve Fiola (79.)

Újpest:
Banai – Pauljevic, Heris, Litauszki, Burekovic – Simon (Perosevic, 77.), Onovo (Koszta, 89.), Nwobodo, Calcan (Bjarnason, 57.), Zsótér – Novothny

Fehérvár:
Kovácsik – Fiola, Juhász R., Musliu, Stopira – Pátkai, Elek (Bamgboye Funsho, 84.) – Houri, Kovács I., Milanov (Petrjak, 62.) – Futács (Hodzic, 72.)

Az első félidő feléig gyenge iram mellett a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, utána viszont már a kapuk közelébe is eljutottak, de a kevés lehetőség egyikében sem volt gólveszély.

Bátrabb és lendületesebb támadójátékot vállalt fel a szünet után a Fehérvár, ennek eredményeként beszorította az Újpestet a saját térfelére, és a kaput is veszélyeztette. Húsz perc után jött ki a szorításból a hazai együttes, a kapura azonban a fehérváriak jelentettek némi veszélyt, és a vendégek két cserejátékosa, Hodzic és Petrjak a 84. percben összehozta a győzelmet érő találatot.

Az Újpest pályaválasztóként a kilencedik szezonbeli mérkőzésén két győzelem és két döntetlen mellett az ötödik vereségét szenvedte el, míg a Fehérvár vendégként továbbra is veretlen, két döntetlen mellett hetedszer nyert.

OTP Bank Liga, 18. forduló:

Diósgyőr – Kaposvár 2–0 (2–0)

Honvéd – Mezőkövesd 1–2 (1–1)

Kisvárda – Ferencváros 1–2 (1–1)

Paks – Zalaegerszeg 2–0 (1–0)

Puskás Akadémia – Debrecen 0–0

Újpest – MOL Fehérvár 0–1 (0–0)

A tabella:
1.  Ferencváros                 17 13   3   1    35-15  42 pont
2.  MOL Fehérvár FC             18 11   3   4    32-17  36
3.  Mezőkövesd Zsóry FC         18 10   4   4    23-14  34
4.  Puskás Akadémia FC          18  7   6   5    27-21  27
5.  Diósgyőri VTK               18  8   1   9    21-25  25
6.  Budapest Honvéd             18  7   4   7    20-22  25
7.  Újpest FC                   18  7   3   8    23-27  24
8.  Debreceni VSC               17  7   2   8    29-30  23
9.  Kisvárda Master Good        18  6   2  10    19-25  20
10.  Paksi FC                    18  6   2  10    22-33  20
11.  ZTE FC                      18  4   5   9    24-27  17
12.  Kaposvári Rákóczi FC        18  3   1  14    16-35  10

Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC mérkőzést április 7-én pótolják.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek