Ötössel kezdett Bódog: A győzelem alapja, hogy támadó felfogásban kell játszani

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a két kiesés elől menekülő együttes, a Kisvárda és a Kaposvár összecsapása igazi gólzuhatagot hozott. A hazaiak kispadján győzelemmel, és a triplázó Tischler Patrik beküldésével, debütált Bódog Tamás, akinek természetesen tetszett a támadó szellemű futball. Edzői értékelések következnek.

Kisvárda Master Good-Kaposvári Rákóczi FC 5-3

A mesterhármast szerző Tischler Patrik örült, hogy góljaival azonnal visszahozta a meccsbe a csapatát, mert számukra csak a győzelem volt az elfogadható. Csapattársai érdemeit is méltatta, valamint kitért Bódog Tamásra – akinek meghálálta, hogy az utóbbi hetekkel ellentétben lehetőséget kapott –, akivel mindössze két napot dolgoztak együtt, de biztos benne, hogy kialakul vele megfelelő kohézió.

A frissen kinevezett szakvezető szerint a győzelem alapja, hogy támadó felfogásban kell játszani. Úgy gondolom ennek eleget tettünk, annak ellenére, hogy volt hiba rendesen. A gyenge kezdés okát azzal is magyarázta, hogy új edzőként biztosan a játékosokat is megzavarta, hogy esetleg mást kért, mint az elődje.

Változatos mérkőzésen vezetőedzőjük, Disztl László szerint jól ráéreztek a kaposváriak, hogy sebezhető az ellenfél, de hiába vezettek kétszer is és rúgtak három gólt idegenben, mégsem tudtak nyerni, mert a beadásokat nem megfelelően védekezték le. Hangsúlyozta, az újabb vereség ellenére nem foglalkoznak egyre reménytelenebb helyzetükkel.

MOL Fehérvár FC - Mezőkövesd Zsóry FC 2-1

Nikolics Nemanja a visszatérésénél is fontosabbnak tartja a megszerzett három pontnak. Elismerte, még ismerkedik a keret nagy részével, de az edzői elvárásokkal a korábbi közös munka révén tisztában van. Szerinte készen állnak rá, hogy háromnaponta pályára lépjenek, így nem keresnek előre kifogásokat a Fradi elleni rangadó előtt azért, mert hét közben Szegeden játszanak kupameccset az Újpesttel.

Joan Carrilo örült, hogy miután hátrányba kerültek, meg tudták tenni a megfelelő lépéseket, amihez nagy segítséget kaptak a szurkolóktól.

A vendégeket irányító Kuttor Attila szerint rászolgáltak volna az egy pontra, és fájlalta, hogy két góljukat is érvénytelenítették. De leszögezte, az eredmény helyett a mutatott játékból indulnak ki, így folytatják a saját útjukat.

Budapest Honvéd FC – Zalaegerszegi TE 2–0

Giuseppe Sannino elismerte, fáradt volt a csapata a Ferencváros elleni hétközi döntetlen után, így mindent a győzelemnek rendeltek alá. Nem ment el szó nélkül az újabb sárga lapja mellet sem. „Azt hiszem, most már mindannyian látták, hogy ez kissé már vicc kategória. Egyszerűen egy pacsit adtam a csapatkapitányomnak. Sajnálom, hogy ezt is megbüntették.”

A Batik Bence sérülése után beálló Kálnoki Kis Dávid szerzett vezetést a Honvédnak, aki szerint a csapat mindig hozza a stabil védekezést, ezért úszták meg ismét kapott gól nélkül.

A ZTE kapusa, Demjén Patrik legalább annyira sajnálta, hogy helyzetet sem nagyon tudtak kialakítani, mint az ismét pontrúgásból kapott gólt. Edzője, Dobos Barna is ugyanezt emelte ki. A meddő mezőnyjáték helyett a célratörőbb futballt hiányolta, miközben ismét rögzített helyzetekből pontozták ki magukat.

Paksi FC-Puskás Akadémia 0-2

„Büszke vagyok a csapatra, igazi sportemberek játszanak itt Pakson – mondta Osztermayer Gábor a tolnai együttes vezetőedzője. – Meggyőződésem, ha tizenegy a tizenegy ellen játszunk, akkor a mai mérkőzést megnyerjük. Örülök, hogy velük dolgozhatok.”

„Nem tudom, jogosak voltak-e a kiállítások, illetve a Danié szerintem nem volt jogos, de egy sárga lap után nem szabad így odamenni szerintem. Megadtuk a bírónak az esélyt, hogy kiállítson minket. Onnantól kezdve az volt a lényeg, hogy ne kapjunk ki nagyon, szerintem helyt álltunk. Ha a végén van egy kis szerencsénk és a pontrúgás bemegy, akkor nagyobb elégtétel lett volna” – értékelt a Böde Dániel kiállítása után csapatkapitánnyá előlépő Szabó János.

„Jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteink voltak, majd jöttek a piros lapok és kilenc emberre fogyatkoztak a paksiak. Végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, voltak lehetőségeink, örülünk, hogy a három döntetlen után sikerült újra a győztes útra lépnünk” – árulta el a felcsúti Szolnoki Roland, hozzátette, kilenc ember ellen lehetett volna jobban játszani, de úgy véli, csapata a „tutira ment”.

Hornyák Zsolt a Puskás Akadémia trénere szerint csapata meglepődött, hogy kettős emberelőnybe került. „Nem tudtuk megbontani úgy az ellenfelet, ahogy elképzeltem, kicsit idegesek voltunk, féltünk hibázni. Lehetett érezni a csapaton, hogy régóta nem tudtunk simán nyerni, viszont nyomást tettünk az ellenfélre, ami nagyon örömteli, de kár, hogy több gólt nem tudtunk rúgni.” A szakember elárulta, az emberelőny miatt még várt volna gólokat a csapatától, de megilletődöttnek érezte a csapatát.​

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 1-2

Egy egyéni fegyelmezetlenség és a sok eladott labda, ahogy fogalmazott, ki nem kényszerített hiba miatt hiába kezdték jól a mérkőzést – vélekedett Feczkó Tamás. A DVTK trénere azt is hozzátette, a szünet után már elmaradtak az első játékrészben még kialakított helyzetek is.

A vendégeket tél óta irányító Vitelki Zoltán mentálisan és fizikálisan is erősnek látta a csapatát. „Külön öröm, hogy a kezdőbe nyolc sajátnevelés volt, és a kispadon is ült három.”