Musorujsag
Élő Eredmények

Dobos Barna lemondott, Márton Gábor a ZTE új vezetőedzője

ztefc.hu/m4sport.hu
Dobos Barna vezetőedző felajánlotta lemondását, amit a tulajdonos elfogadott, így a szakember távozik Zalaegerszegről – számolt be hétfőn honlapján a ZTE labdarúgócsapata, amely nem sokkal később azt is bejelentette, hogy Márton Gábor veszi át a csapat irányítását.
Dobos Barna, a zalaegerszegi csapat edzője a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában játszott Ferencvárosi TC – ZTE FC mérkőzésen (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A zalaegerszegiek közleménye szerint a 49 éves szakember töretlenül hisz a csapatban, de úgy véli, új impulzusra van szükség, ezért és „az elmúlt hetek eredménytelensége miatt jelentette be döntését” a hétfői vezetőségi ülésen, Végh Gábor tulajdonos pedig elfogadta Dobos lemondását.

„Nagy élmény volt a Zalaegerszegen eltöltött másfél év, örök emlék a tavalyi idény győzelmi sorozata és a bajnoki cím, az, hogy milyen egységes és remekül futballozó csapatunk volt. A feljutás után az NB I-ben ősszel stílusos játékot tudtunk kialakítani,de sajnos a helyzet kihasználásunknak jobbnak kellett volna lennie. Köszönöm Végh Gábor tulajdonos úrnak és Sallói István sportigazgatónak a bizalmat és hogy kitartottak mellettem” – nyilatkozta a zalaegerszegi klub honlapjának Dobos, akit 2018 szeptemberében neveztek ki a csapat élére.

Nem sokkal később a ZTE újabb közleményben jelentette be, hogy Márton Gábor az egyesület új vezetőedzője. A legutóbb Siófokon dolgozó, de korábban Pécsen és Kaposváron is megfordult tréner fél évre írt alá, másodedzője Takács Lajos, kapusedzője Vlaszák Géza, erőnléti edzője pedig Victor Moore lesz.

Az új szakmai stáb hétfőn már meg is tartja első edzését a csapatnál, amely zsinórban négy bajnokin maradt nyeretlen, 18 pontjával a 11. helyen áll a tabellán, és öt pont a lemaradása a még bennmaradó helyen álló Pakssal szemben.

További tartalmak