Lanzafame: A Haladás edzője keresetlen szavakkal illette a családom

Davide Lanzafame is reagált a lökdösődéssel és két piros lappal véget ért Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás MK-mérkőzés után történtekre.

„A felvételeken azt láthatja mindenki, hogy mi történt a lefújást követően, azonban előzménye is volt a történteknek – nyilatkozta Davide Lanzafame a kispestiek hivatalos honlapján. – Az egész találkozó azzal telt el, hogy provokáltak. Úgy éreztem, hogy utaznak rám, folyamatosan rugdostak, és verbálisan is inzultáltak. A pályán és a kispadról is végig mentek a beszólások, a Haladás edzője azt kiabálta felém, hogy majd a meccs után megvár a stadion előtt, sőt, ami még szomorúbb számomra, hogy a családomat is keresetlen szavakkal illette. Ezt teljességgel elfogadhatatlannak tartom."

Az olasz támadó hozzátette, mindig is tisztelte az ellenfél játékosait, sosem akart mással foglalkozni, csak a labdarúgással. A lefújást követően egy kicsit valóban elszabadultak az indulatok, ami természetesen nem jó, én sem örülök, hogy így alakult, de olyankor dolgozik az adrenalin az emberben. Ennél bővebben nem is szeretnék foglalkozni a történtekkel, most már a Kaposvár elleni mérkőzésre fókuszálunk, hogy sikeresen szerepeljünk a bajnokságban.”

A Lanzafame által említett szombathelyi edző, Mátyus János a meccs után élesen kritizálta az olaszt: „A magyar labdarúgás befogadott egy más játékost, aki megütötte az én játékosomat. Ez nem elfogadható. Ez nem fér bele szerintem".

Az MLSZ csütörtökön délután jelezte, fegyelmi eljárást indított az 1-0-ás kispesti győzelemmel véget érő kupameccsen történtek miatt.

Lanzafame a Haladás 18 éves védőjével, Szekér Ádámmal szólalkozott össze a lefújás után, erre Jagodics rögtön akcióba lendült, őt követte Kálnoki Kis Dávid, és még sokan mások. A tömegjelenet végén Jagodics és Kálnoki Kis kapott piros lapot Káprály Mihály játékvezetőtől.