Musorujsag
Élő Eredmények

Lanzafamét is eltiltották a kupabalhé miatt

Lanzafamét is eltiltották a kupabalhé miatt

honvedfc.hu
Klubja tájékoztatása szerint a Haladás elleni Magyar Kupa-meccsen piros lapot kapó Kálnoki Kis Dávid mellett Davide Lanzafamét is eltiltotta a Honvéd játékosai közül az MLSZ fegyelmi bizottsága.

Az olasz csatár a nyolcaddöntő első felvonásának lefújása után vált főszereplőjévé a végül páros kiállítással végződő tömegjelenetnek. A szombathelyiek fiatal játékosával, a 18 éves Szekér Ádámmal akaszkodott össze, ám végül Kálnoki Kis Dávidot és Jagodics Márkot büntette a játékvezető. A szövetség kivizsgálta az esetet, amelyet a vendégek edzője, Mátyus János is nehezményezett értékelésében.

Lanzafame végül a egymeccses eltiltást kapott, mert „sportszerűtlen magatartást tanúsított, amikor a játéktéren a kezét nyújtva feléje közeledő ellenfelének tarkóját bal kezével megszorította”idézik az indoklást a kispestiek. Így a visszavágón nem léphet pályára, amely 1-0-s Honvéd-előnyről folytatódik. Kálnoki Kisnek két kupamérkőzést kell kihagynia, mivel többször mellbe lökte ellenfelét.

A Haladás is a honlapján számolt be róla, hogy Jagodics két kupatalálkozóról kénytelenek nélkülözni, míg Szekér, akárcsak Lanzafame, a párharc második összecsapását lesz kénytelen kívülről szemlélni.

Az MLSZ fegyelmi határozata szerint a III. kerület 4-1-es legyőzése során a Dorog kispadtól elküldött vezetőedzője, Németh Szabolcs három soron következő MK-meccsen nem irányíthatja csapatát a kispadról.

 

További tartalmak