Musorujsag
Élő Eredmények

Böde: Egy nálunk komolyabban jegyzett bajnokságban engem felmentenek

m4sport.hu
Böde Dániel nehezen emésztette meg a Puskás elleni kiállítását, de most már csak előre tekint, és bízik benne, a két vereség után a Debrecen ellen ismét győzelmet ünnepelhet csapatával.

Böde Dánielt a Paksiak csapatkapitányát a 20. fordulóban a Puskás elleni mérkőzésen kiállította a játékvezető. „Egy nálunk komolyabban jegyzett bajnokságban – mondjuk Angliában – engem felmentenek, Szolnokit eltiltják 2-3 meccsre. Körülbelül ennyi a véleményem róla” – mondta az esetről még mindig feldúltan a korábbi válogatott játékos az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában.

Egy biztos, az ellenfél játékosa úgy terült el, mint ha tényleg bántotta volna Böde, a játékvezető pedig megette a színészkedést. Böde elmondta, a kiállítása után hiába ment ki a partjelzőhöz és a negyedik játékvezetőhöz, azok épp a paksi kispaddal voltak elfoglalva, így ők sem láttak semmit az esetből. Nem véletlenül, hiszen Pintér sporttárs két perc alatt két paksit is kiállított.

Nincs semmi bajom egyik játékvezetővel sem, de nem ülünk össze vacsorázni vagy iszogatni, köszönünk, kölcsönösen tiszteljük egymást és ennyi” – mondta a játékvezetőkkel való viszonyáról.

Úgy véli, jó formában kezdték a tavaszt, hiszen nyertek a ZTE és a Kaposvár ellen is, utána azonban jött két vereség. A diósgyőri meccset a lelátóról kellett végig néznie, de bízik benne, a hétvégi Debrecen elleni meccsen visszatérhet, és tudja segíteni a csapatot.

Magunkkal kell foglalkozni, hogy bátran játsszunk, merjük felvállalni az egy az egy elleni küzdelmeket és minél több jó befejezést csináljunk” – mondta arról, szerinte mi kell ahhoz, hogy pontokat szerezzenek a Debrecen ellen.

A Mezőkövesdnél úgy vélik, mostanra egy komplett csapat lettek, ennek is tudható be, hogy a tavaszi kilenc góljukat nyolc különböző játékos szerezte.

Hornyák Zsolt vezetőedző szerint a Puskás Akadémiánál nehezen illeszkedtek be az új játékosok, de összerázódott a csapat, és mostanra már azon az úzon haladnak, amelyen szerettek volna.

Újpesten krízisben a csapat, gond van a játékkal, a pályával, a hozzáállással, de a megoldást egyelőre senki nem tudja.

További tartalmak