Musorujsag
Élő Eredmények

Rebrov szerint a Fradi nem győzelmi automata

Rebrov szerint a Fradi nem győzelmi automata

m4sport.hu
Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a Mezőkövesd alaposan ellátta a listavezető és címvédő Ferencváros baját, amely után Szerhij Rebrov arról beszélt, hogy nem nyerhetnek mindig és akár még fel is pörgetheti a csapatát a vereség.

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 3-0

„Nagyon komoly teljesítményt tettünk le az asztalra, és egy értékmérő mérkőzésen, az egyik, ha nem a legjobbunkat nyújtottuk. Ez az igazi visszajelzés, ha így tudunk futballozni” – összegzett a kövesdieket irányító Kuttor Attila.

Cseri Tamás nem érzett nyomást, szerinte ismét a saját játékukra koncentráltak. Igyekeztek állandó presszing alatt tartani a listavezetőt, amit sikeresen alkalmaztak, hiszen az ellenfél térfelén megszerzett labdákból érték el a góljaikat.

Szerhij Rebrov hangsúlyozta, amit korábban is, hogy a Fradi nem győzelmi automata. Reméli, a játékosoknak még jót is tehet a vereség. „Most kell felébredni is még keményebben dolgozni” – fogalmazott.

„Ez egy pofon volt most számunkra. ez is mutatja, nem szabad itt elkényelmesedni” – jelezte Lovrencsics Gergő, hogy nincs lefutva a bajnokság.

Budapest Honvéd-Puskás Akadémia FC 1-1

Giuseppe Sannino (Honvéd):

Az enyhe kifejezés, hogy csalódott vagyok, nem lehet ennyi lehetőséget kihagyni. Ezt a mérkőzést nemhogy 1 vagy 2-0-ra nyerhettük volna, hanem akár három, négy góllal is. Büszke vagyok a második félidei játékunkra, remekül játszottunk.

Hornyák Zsolt (PAFC):

Nem voltam elégedett a középpályás játékunkkal. Nagyon sok hibával játszottunk. Ami eddig a pozitívunk volt, ezen a mérkőzésen egyáltalán nem működött, Knezevic és Urblik nagyon rosszul teljesített. Az eredménynek örülök, de a játéknak nem, jobb játékot vártam el a játékosaimtól.

 

Paksi FC-Debreceni VSC 4-2

Böde Dániel úgy érzi, a bekapott gól után lefocizták a Debrecent. „Végig uraltuk a félidőt, meg is tudtuk fordítani az eredményt. A második félidő harcos meccs volt, de szerencsére mi jöttünk ki győztesen belőle.”

„Nem az volt a fontos, hogy góllal tértem vissza, hanem hogy két vereség után begyűjtsük a három pontot. Nem állunk olyan helyen, hogy beleférjen még egy vereség vagy döntetlen.”

A sors igazságtalanságával ért volna fel, ha pontot vesztenek – vélekedett Osztermájer Gábor. A paksi tréner egyszerű okban látta a különbséget a múlt heti kétgólos vereség és az ugyanilyen arányú mostani győzelem között: „Hiányzott a Dani”.

Kollégája, Vitelki Zoltán leszögezte, nem akartak ráülni az eredményre, de nagyon pontatlanul és bátortalanul játszottak.

Csapatkapitánya, Bódi Ádám is önkritikusan nyilatkozott. „Ha a meccs összképét nézem, megérdemelten nyert a Paks. Az előrejáték nagyon gyenge volt. ezért elbizonytalanodott a védekezésben is. az egész meccs egy nagy csalódás.”

Kaposvári Rákóczi FC-Újpest FC 0-1

Az egyetlen gólt szerző Novothny Soma elárulta, Litauszki Róbert csapatkapitány a meccs előtt összehívta a csapatot, ahol a játékosok egymás között átbeszélték a helyzetet. „Azt hiszem ez látszott, hiszen nagybetűs csapatként küzdöttünk” – amire példaként hozta fel, hogy a lábában maradt két találat, de a védelem és a kapus kisegítette, így bizonyulhatott elégnek az értékesített büntető. A győzelmet a két éve elhunyt Lázár Bencének és családjának ajánlotta a futballista.

Nebojsa Vignjevic tudta, hogy nehéz feladat elé állítja őket a Kaposvár. A folytatással kapcsolatban elárulta, amíg nem gondolják úgy, hogy az elmozdítása segítené az Újpestet, addig küzdeni fog a klubért.

A hazaiak vezetőedzője, Disztl László a gyenge helyzetkihasználásuk mellett a tizenegyes jogosságát is firtatta. A bennmaradásért folytatott egyre kilátástalanabb küzdelem közepette a játékosoknak meg kell találniuk a maguk egyéni és közös motivációját – tekintett előre a folytatásra.

MOL Fehérvár FC-ZTE FC 4-1

Joan Carrillo (MOL Fehérvár FC):

Szeretnék gratulálni a Zalaegerszegnek, nagyon nehéz ellenük játszani. Támadólag szerettünk volna pályára lépni, de az első félidőben többször voltunk pontatlanok, ebben még fejlődnünk kell. A második félidőben már jól játszottunk, igaz, emberelőnybe is kerültünk. Volt lehetőségem, hogy néhány játékost pihentessek, helyettük olyanok állat be, akik ritkábban kaptak lehetőséget. Örülök a három pontnak és az ő játékuknak.

Márton Gábor (ZTE):

Eddig sem volt könnyű, az elejétől tudjuk ezt. Ahhoz, hogy fel tudjunk zárkózni és esélyünk legyen a bennmaradásra, ahhoz bravúrgyőzelmeket kell szerezni. Hogy a többi csapat mit csinál, arra nincs hatásom, így nem érdekel. Engem az én csapatom érdekel, hogy mi tegyünk meg, nyerjünk annyi meccset, amennyit lehet, aztán hogy ez mire lesz elég, a hátrányt nézve nem rajtunk múlik. Mindegy hol állsz a tabellán, itt bárki megverhet bárkit, de ez most nem úgy jött ki, ahogyan szerettük volna.

 

Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 2-2

A miskolciak szakvezetője, Feczkó Tamás a második félidőt uralták, de a góllövéssel egészen a hajráig hadilábon álltak. „A csapatom erejét mutatja, hogy kettő null után is ugyanúgy mentünk előre, mert bíztunk magunkban”. A cseréket külön kiemelte, hiszen mindkét gól és egy gólpassz fűződik a nevükhöz.

Egyikük, Egerszegi Tamás már beállása előtt jelezte a többieknek, ha pályára küldik, be fog találni.

Bódog Tamás csalódott volt, már kicsúszott a kezükből a mérkőzés, de amit az első hetven percben nyújtottak, arra lehet építeni.

Borítókép: Budapest, 2019. október 19. Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában játszott Ferencváros - Újpest FC mérkőzés végén a Groupama Arénában 2019. október 19-én. A Ferencváros 1-0-ra győzött. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak