Musorujsag
Élő Eredmények

A koronavírus miatt a DVTK ellen Pisont István ül a Honvéd kispadján

A koronavírus miatt a DVTK ellen Pisont István ül a Honvéd kispadján

budapesthonved.hu
A Budapest Honvéd labdarúgócsapat közleményben jelezte, hogy a hétvégi, Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen elővigyázatosságból Giuseppe Sannino helyett Pisont István irányítja majd az együttest.

Giuseppe Sannino és másodedzője, Alessandro Recenti helyettesítésére azért van szükség, mert kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt területeken élő emberekkel. Az olasz szakemberek semmiféle tünetet nem mutatnak, orvosi ajánlásra azonban nem látogatják a csapat edzőközpontját azóta, hogy az olasz hatóságok óvintézkedéseket vezettek be, és ezért nem lesznek ott a szombati meccsen sem – írja a klub hivatalos honlapja. – A Budapest Honvéd FC felelős klubként mindent megtesz az egészségügyi válsághelyzet megoldásáért, a járvány terjedésének megfékezéséért. A vezetőség elővigyázatosságból – védve a szurkolóit, játékosait és a klubnál dolgozó kollégáit – döntött az ideiglenes helyettesítés mellett.

Az NB III-as együttes vezetőedzőjeként dolgozó Pisont István azt mondta, hogy bár váratlan helyzetben került az első csapat kispadjára, mindent megtesz majd szombaton a sikerért.

„Ismerem a srácokat, ők is ismernek engem, úgyhogy remélem, jól megy majd a közös munka. Az a célom, hogy győzelemmel mutatkozzam be a DVTK ellen. Giuseppével jó a kapcsolatunk, az ő iránymutatásai alapján készülünk. Szeretném élvezni a közös munkát és ezt kértem a játékosoktól is” – nyilatkozta a szakember.

Emellett a klub vezetősége arra kéri a szurkolókat, hogy akik az elmúlt hetekben kapcsolatba kerültek az érintett területeken járt emberekkel, vagy maguk is oda utaztak, ezúttal televízión keresztül biztassák a csapatot a DVTK ellen. Ők ezt könnyedén megtehetik, hiszen a Honvéd-DVTK összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti szombaton 17:00-tól.

További tartalmak