Musorujsag
Élő Eredmények

Németh Krisztián a DAC-ba szerződött

Németh Krisztián a DAC-ba szerződött

dac1904.sk
A magyar labdarúgó-válogatott támadója, Németh Krisztián Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását – jelentette be hivatalos oldalán a klub.

A 31 éves labdarúgó másfél éves szerződést kötött a dunaszerdahelyi együttessel.

A Győrből származó 31 éves labdarúgó legutóbb az amerikai MLS-ben a Sporting Kansas City együttesénél futballozott.

„Több mint tíz éve második otthonomként tekintek Dunaszerdahelyre, mondhatni tehát, hogy szinte hazatértem. Az évek során végig követtem a csapat szereplését és jól látszik, milyen fejlődésen ment át a klub Világi Oszkár irányítása alatt. Titokban mindig is vágytam arra, hogy a fanatikus dunaszerdahelyi szurkolótábor előtt játszhassak, illetve, hogy olyan helyzet adódjon, amikor ide tudok igazolni. Ez most összejött, így nagyon boldog vagyok”nyilatkozta a klub honlapjának a DAC legfrissebb szerzeménye, akinek felesége dunaszerdahelyi születésű.

Németh felnőtt nemzeti csapatba először 17 évesen került be 2006 novemberében, ám a bemutatkozására 2010 májusáig kellett várnia. Azóta 37 mérkőzésen képviselte Magyarországot, ezeken négy gólt szerzett. Tavaly májusban a Montenegró elleni mérkőzésen első alkalommal a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.

További tartalmak