Musorujsag
Élő Eredmények

Az elmúlt évek alapján nem reménytelen a ZTE helyzete

m4sport.hu
A Zalaegerszeg négy pontra van a biztos bennmaradást jelentő 10. helytől, de még 11 forduló áll rendelkezésére, hogy ledolgozza a hátrányát. Az elmúlt évek alapján ez nem egy lehetetlen küldetés.
Tavaly a feljutást ünnepelték Zalaegerszegen, idén nem szeretnének a kiesés miatt szomorkodni.

Lement a labdarúgó OTP Bank Liga kétharmada és talán senkit nem sértünk meg azzal ha azt mondjuk, az egyik kieső minden bizonnyal a Kaposvár együttese lesz. A másik kieső hely elkerüléséért nagy csata várható még, jelenleg a Zalaegerszeg helyzete tűnik a legnehezebbnek, hiszen négy ponttal vannak elmaradva a biztos bennmaradást jelentő 10. helytől.

Ha az elmúlt éveket nézzük, amióta 12 csapatos a bajnokság, akkor mégsem biztos a zalaiak búcsúja az élvonaltól.

Tavaly a 22. forduló után a Haladás a Kaposvárhoz hasonlóan jelentős lemaradással bírt, míg az utolsó előtti helyen a Kisvárda állt, ugyanannyi ponttal, mint az előttük lévő DVTK és Puskás. Végül mégis azaz MTK esett ki, amelyik 22 fordulót követően a hatodik helyen állt, hat pont előnnyel az említett csapatok előtt. A 22. forduló után kieső helyen álló Kisvárda végül a 9. helyen zárt.

A 2017/18-as szezonban a 22 forduló után az utolsó előtti helyen álló Balmazújváros ugyan kiesett, de az akkor még utolsó Mezőkövesd megmenekült. Nagyon szoros volt a mezőny hátsó fele, hiszen a két említett csapat és a Haladás is 23 pontot gyűjtött, míg az előttük álló Vasas és Puskás 24 illetve 25 ponttal bírt. Végül a Balmaz mellett az angyalföldiek búcsúztak. Bár ugyanannyi pontjuk volt, mint a DVTK-nak, az egymás elleni eredmények a miskolciaknak kedveztek. A Kövesd a 9. helyen zárt.

A 16/17-es szezon végén a Gyirmót és az MTK búcsúzott, és ez a két csapat a 22. forduló után is rosszul állt, hiszen a gyirmótiak már akkor is az utolsó, míg a fővárosiak a 10 helyen voltak. A kettejük közt lévő Diósgyőrnek viszont sikerült annyi pontot szereznie, hogy a bajnokság végére beérte az MTK-t és csak úgy, mint egy évvel később, az egymás elleni eredményeknek köszönhetően bent maradt.

Az egy évvel korábbi bajnokság viszont nem tartogatott semmilyen váratlan fordulatot, hiszen a 22. és a 33. forduló után is a Puskás és a Békéscsaba volt a két sereghajtó.

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 17.00
MOL Fehérvár FC-Kaposvári Rákóczi FC 17.00
Újpest FC-Puskás Akadémia FC, Zalaegerszeg 17.00
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
Kisvárda Master Good-Paksi FC 17.00
Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 19.30
Az M4 Sport a Budapest Honvéd-Diósgyőr és a Ferencváros-Debrecen összecsapásokat közvetíti, de az m4sport.hu-n valamennyi találkozót élőben követheti. 

További tartalmak