Vida Krisztofer: Lengyelországból több eséllyel lehetek válogatott

A magyar játékos bízik benne, hogy a Piast Gliwice játékosaként a nemzetközi porondon is megmutathatja magát.

Vida Krisztofer február végén szerződött a lengyel Piast Gliwice csapatához, és szerdán már be is mutatkozott új együttesében. A 24 esztendős játékos csereként, a 81. percben lépett pályára az Arka Gdynia elleni, 1-0-ra megnyert bajnokin.

Egy hete, az átigazolási kapu utolsó hetében sikerült ideigazolnom a lengyel bajnokhoz, szerencsére már az első mérkőzésemen pályára is tudtam lépni. 15 percet töltöttem a pályán, nagyon jól éreztem magam, kétcsatáros rendszerbe szálltam be mint az egyik ék. Volt egy-pár akcióm, majdnem sikerült egy gólpasszt is adnom szögletből. Úgy gondolom, hogy nagyon jó bemutatkozás volt és remélhetőleg hétvégén több percet tudok a pályán tölteni” - mondta a korábban Hollandiában is szereplő labdarúgó az M1 csatornának.

A pálya elég rossz állapotban volt, de még így is jól ment rajta a labda, jól járattuk hátul és középen, és voltak szép akcióink is, ha hárommal-néggyel nyerünk, az se lett volna gond. Az iram elég pörgős volt, de a lényeg az volt, hogy domináltuk a mérkőzést” - mondta az iramról.

De vajon milyenek voltak az első benyomások? „Egy hetet edzettem a srácokkal, nagyon pozitív az egész, családias hangulat van, már az első napokban befogadtak a srácok és segítettek, szerencsémre volt egy-két korábbi csapattársam, akikkel már az átigazolás előtt is beszéltem, hogy milyen a helyzet, úgyhogy nagyon jól érzem magam és várom a következő mérkőzést, vasárnap a Legia ellen játszunk idegenben, úgyhogy szép kis derbi lesz telt ház előtt”.

Dobogós helyezést szeretnénk elérni és Európa-ligát, vagy megnyerni a bajnokságot és Bajnokok Ligája-indulást. A kupában is bent vagyunk még, jövő szerdán van a következő forduló, bízom benne, hogy ott is a végéig tudunk menetelni. Egy kupagyőzelemmel és egy dobogós pozícióval nagyon boldog lennék év végén” - vázolta fel, mivel lenne elégedett a szezon végén. Saját teljesítményével kapcsolatban elmondta, úgy érkezett új csapatához, hogy ez a fél év mindenképpen kicsit tanuló félév lesz, be kell illeszkedni, fel kell venni a stílust, más formációban játszanak, mást várnak el tőle is kicsit. "Ez a fél év arra fog elmenni, hogy minél több játékpercet tudjak a pályán tölteni és teljesen beilleszkedjek. Emellett nyilván folyamatosan a maximumot nyújtani és igyekezni minél hamarabb gólt is szerezni az első osztályban”.

Természetesen a válogatottság is szóba került, hiszen korábban már kétszer is - Azerbajdzsán és Wales ellen - már tagja volt a bő keretnek. „Ez is a szemem előtt volt, hogy a lengyel bajnokság magasabban jegyzett és a szint jobb, úgyhogy ha itt megállom a helyemet és folyamatosan tudok játszani és gólokat szerezni, talán több esélyem lesz arra is, hogy a válogatottban pályára léphessek”.