Musorujsag
Élő Eredmények

Legalább féléves kihagyás vár Banó-Szabó Bencére

Legalább féléves kihagyás vár Banó-Szabó Bencére

m4sport.hu
A Budapest Honvéd fiatal középpályása, Banó-Szabó Bence keresztszalag-szakadást szenvedett a csapat edzésén.

A 20 esztendős utánpótlás-válogatott játékos a klub honlapjának mesélte el a sérülés körülményeit és azt, hogy már előre tekint: „Az egyik edzésen jobbról jött egy beadás, ballal nyúltam a labda felé, majd a jobb lábamra érkeztem le, ami hátrabicsaklott, egyből éreztem egy reccsenést, és ahogy a földön feküdtem, már éreztem, hogy baj van. A helyzethez képest jól vagyok. Amikor megtörtént az eset, rögtön tudtam, hogy nagy a baj, mivel még soha nem éreztem ekkora fájdalmat, most már viszont arra koncentrálok, hogy vár rám a műtét, amely után a lehető leghamarabb szeretném elkezdeni a rehabilitációs munkát.”

Banó-Szabó köszönetet mondott csapattársának, Batik Bencének, aki próbálja felvidítani a nehéz pillanatokban, majd hangsúlyozta, az egész csapat mellette áll: „Egy hónapnál hosszabb kihagyásom még soha nem volt, az meg semmi ahhoz képest, ami most vár már. Az egész csapat támogat, a nyáron keresztszalag-szakadást szenvedő Mohamed Mezghrani rögtön mondta, hogy ha gondolkoznék azon, hogy hol végezzék el a műtétek, őt Toman József csapatorvosunk műtötte, és nagyon jól sikerült a beavatkozás, tőle és a szintén hasonló sérülést szenvedő Levkovich Robitól is kaptam hasznos tanácsokat, de igazból az egész csapat mellettem van, látszik, hogy milyen jó a közösség, hiszen összetartunk a bajban! Jólesik a társak támogatása, és azon leszek, hogy minél gyorsabban felépüljek, még erősebben térjek vissza, várom, hogy ismét magamra húzhassam a Honvéd mezét!”

A középpályás a mostani szezonban minden sorozatot figyelembe véve 27 alkalommal lépett pályára, ezeken három gólt és egy gólpasszt jegyzett. A játékosra most legalább féléves kihagyás vár.

Borítókép: Banó-Szabó Bencére féléves kihagyás vár (Fotó: honvedfc.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek