Musorujsag
Élő Eredmények

Látványos akcióval üzentek az egészségügyieknek a DVTK-drukkerek – videó

m4sport.hu
Látványos akcióval fejezték ki köszönetüket a Diósgyőr szurkolói a koronavírus-járvány ellen a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozóknak.

A miskolci drukkerek az Olaszországból indult és már Európa-szerte elterjedt tapsolós köszönetnyilvánítást egészítették azzal, hogy egy lakótelepen görögtüzes sorfalat álltak – szigorúan betartva a legalább kétméteres távolságot –, miközben a „közönség” sípolással, dudálással, füttyszóval és tapssal fejezte ki háláját.

A DVTK szurkolói korábban gyűjtést kezdeményeztek és arra buzdítottak mindenkit, hogy egy képzeletbeli Diósgyőr–Ferencváros mérkőzés 1500 forintos belépőjegyeinek árával támogassák az egészségügyben dolgozókat. Az akciót a klub is felkarolta, sportorvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központjának kapacitásait pedig felajánlotta a koronavírus elleni küzdelem megsegítésére.

További tartalmak