×

Sütni tanul és futni jár a járvány ideje alatt Jakabfi Zsanett

Jakabfi Zsanett a többi között arra próbálja felhasználni a koronavírus-járvány miatt otthon töltött időt, hogy megtanul süteményt sütni. A Wolfsburg és a magyar válogatott labdarúgója az M4 Sportnak elmondta, hogy a fizikai kondícióját futással és erőnléti edzéssel tartja formában.

Jakabfi Zsanett (Fotó: AFP/Carmen Jaspersen)



A tavalyi év legjobb magyar női labdarúgójának választott Jakabfi futni a lakóhelyéhez közeli erdős-parkos területre jár a klubtól kapott terv alapján, az erőnléti edzéseket pedig otthon, súlyzókkal végzi. „Eddig jól teltek a napok, mindig találtam itthon valami tennivalót. Az utóbbi napokban jóra fordult az időjárás, úgyhogy most nem panaszkodhatok” – fogalmazott az M4 Sportnak, hozzátéve, motivációban nincs hiány, mivel nagyon hiányzik neki a mozgás, főleg a foci.

A 30 éves játékos kérdésre válaszolva elmondta, az otthonlét miatt megnőtt szabadidejét megpróbálja hasznosan tölteni, próbál olyan dolgokat próbál csinálni, amiket korábban nem szokott, például megtanult süteményt sütni, sajttortában már elég széles a repertoárja. „A sütés eddig bevált, tetszik is, korábban sosem sütöttem.”

A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntő következett volna, amikor az UEFA felfüggesztette az európai focit, a Wolfsburg a Glasgow Cityvel csap össze, ha újraindul a sorozat. Továbbjutás esetén Jakabfi a másik ágról az Atlético Madriddal megmérkőző Barcelonát szeretné ellenfélként látni, mivel ott játszik korábbi csapattársa, a norvég Caroline Hansen. „Viszont sem a Glasgow elleni meccs, sem pedig a Barcelona vagy az Atlético elleni meccs nem lenne egyszerű, ezért nem szeretek ennyire a jövőbe tekinteni. Most már a női fociban is bármi megtörténhet a legjobb nyolc között, ezért próbálok csak meccsről meccsre gondolkodni.”

Jakabfi Zsanett gólöröme a Magyarország - Dánia női labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésen Győr Gyirmót városrészében 2017. szeptember 19-én (MTI Fotó: Illyés Tibor)



A Wolfsburg veretlenül vezeti a tabellát a Bundesligában, a magyar játékos szerint a csapat nagyon jó formában volt a felfüggesztéskor, de úgy véli, vannak annyira jók és a hozzáállásuk is olyan, hogy amikor újraindul a bajnokság, ott tudják majd folytatni, ahol abbahagyták. „Nagyon sok válogatott szintű játékos van a csapatban, akik folyamatosan ott vannak Eb-n vagy vb-n, a nemzetközi tapasztalat nagyon sokat számít egy ilyen bajnokságban, mint a Bundesliga. Úgy érzem, most értünk össze, ez mind közrejátszik abban, hogy ebben a szezonban nagyon jól elkaptuk a fonalat.”

Kérdésre válaszolfa Jakabfi Zsanett elmondta, a magyar válogatott szerinte fejlődött, méghozzá azért, mert olyan csapatokkal játszott a közelmúltban, mint Dánia vagy Svédország, amelyektől sokat tudott tanulni. „Nagyon fontos a mi válogatottunk számára, hogy azok a játékosok, akik nem külföldön játszanak, sok ilyen szintű meccset játsszanak, mert a magyar válogatottból szerintem csak ez a nemzetközi tapasztalat hiányzik, a sebesség, az ütközések.”

Az interjú végén Jakabfi elárulta, bár próbál pozitívan hozzáállni a mostani helyzethez, néha neki is vannak nehéz napjai. „Megpróbálom úgy nézni ezt az egészet, és ez nekem nagyon sokat segít abban, hogy motiváljam magam, hogy én ezzel, hogy itthon maradok és betartom a szabályokat, segíteni tudok más embernek. Nekem ez fontos, ez motivál engem abban, hogy itthon maradjak és figyeljek az embertársaimra.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!