Musorujsag
Élő Eredmények

Gazdag Dániel: Meglepett Sannino távozása, a hírekből értesültünk róla

Gazdag Dániel: Meglepett Sannino távozása, a hírekből értesültünk róla

M4 Sport
Lassan egy hónapja, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség felfüggesztette a bajnokságot a koronavírus-járvány terjedése miatt, egy héttel később a Budapest Honvéd bejelentette, hogy szerződést bontott olasz vezetőedzőjével, Giuseppe Sanninóval. Gazdag Dániel a kispestiek játékosa az edzőmenesztés mellett beszélt arról, hogyan tölti napjait, mit gondol a bajnokság befejezéséről és csapat utolsó fordulókban mutatott gyenge teljesítményéről.

Alig mozdul ki otthonról a Honvéd támadója, Gazdag Dániel, csak boltba megy, ha szükséges, egyébként feleségével is kisfiával tölti a napokat otthonukban. Elárulta jól bírja a bezártságot, ugyanakkor a második héten már kicsit lassabban telnek számára is a napok, de a lényeg, hogy mindhárman jól vannak és egészségesek, hozzátette, hogy az edzésterv részeként futni azért eljár a környéken.

„Erősítő edzést végzek itthon, az erőnléti edzőnk minden nap küldi a tervet, ez után szokott lenni egy futó- vagy egy biciklis edzés” – nevetve hozzátette, a sporton kívül leginkább fifázik.

Egyelőre csak bízik benne, hogy a közös edzések a közeljövőben elkezdődnek, hiányoznak már neki a labdás tréningek. „Pontos időpontot nem tudok, hogy mikor tudunk elkezdeni együtt edzeni vagy legalább csoportokban, egyelőre erről még nem kaptunk információt, de már nagyon várom.”

A Budapest Honvéd március 19-én jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Giuseppe Sannino vezetőedzővel, helyét ideiglenesen Pisont István veszi át.

„Meglepett Sannino távozása. Mikor még edzettünk, szóba sem jött egy eseteges edzőváltás, mi is csak a hírekből értesültünk erről. Az eredmények sajnos nem úgy alakultak az utóbbi időben, ahogyan azt szerettük volna., illetve a mesternek nagyon  szerencsétlenül jött ki a koronavírus-járvány is, hiszen két hétig edzésre sem tudott jönni, összességében én meglepődtem rajta.”

A Honvéd legutóbbi négy mérkőzésén nyeretlen, ráadásul tíz gólt kapott és csak kettőt rúgott a kispesti együttes.

„Azt gondolom, hogy a csapatunk összességében nem esett szét. Volt olyan, amikor egy meccsen azt éreztem, hogy ott széthullottunk vagy valamiért nem tudunk úgy koncentrálni. Azt gondolom, hogy ebből adódón lett a Diósgyőr és a Kisvárda elleni is nagyobb arányú vereség. De szerintem az öltöző egyben van, minden játékosnak megvan az egyéni célja az év végére, a kupában elődöntőben vagyunk, illetve a bajnokságban is tudunk még előrébb lépni.”

A 24 éves labdarúgó számára elkeserítő, hogy mindössze a kiesőhelyen álló Kaposvár tudott kevesebb gólt szerezni náluk, ráadásul úgy, hogy nyáron visszatért a csapathoz Davide Lanzafame is.

„Nagyon örülök neki, hogy Pisont Istvánt kinevezték, úgy gondolom, hogy neki itt a Honvédon belül komoly tekintélye van” – hozzátette, ő is látta, kiket hoztak szóba a csapattal, de nem tudja, milyen karakterű edzőre lenne szüksége az együttesnek, de nem is az ő tiszte eldönteni.

A koronavírus miatt teljesen bizonytalan, hogy mikor folytatódhat, ha folytatódik egyáltalán a magyar bajnokság. Gazdag bízik benne, hogy hamarosan már játszhatnak meccseket, ha nem is nézők előtt, de legalább játszanának. Azt azonban nem tudja elképzelni és nem is szeretné, hogy töröljék a teljes 2019/2020-as szezont.

„Szeretnénk ezt a bajnokságot, illetve a kupát a pályán eldönteni és úgy gondolom, hogy ezzel az összes csapat így van.”

A Honvéd-játékos végül elárulta, bizakodva várta a válogatott meghívót. Nem tudja, hogy kapott volna-e a pótselejtezőkre, ahogyan azt sem, mikor lesznek bepótolva ezek az elmaradt találkozók, de bízik benne, hogy őt is megkeresi Marco Rossi szövetségi kapitány.

A teljes beszélgetést a lejátszóra kattintva tekintheti meg.

További tartalmak