Musorujsag
Élő Eredmények

Lisztes: Ennek a válogatottnak nagyobb jövője lehetett volna, ha jobban menedzselik

M4 Sport
Lisztes Krisztián úgy véli, ha egyben tartották volna az 1996-os olimpián szerepelt csapatot, a későbbiekben nyugodtan építhették volna rá a válogatottat. Ehhez persze jó lett volna egy japánok elleni győzelem.

Az M4 Sport jóvoltából újra élhetjük az elmúlt olimpiák magyar sikereit és legemlékezetesebb történéseit, egészen 1992-től napjainkig. Az 1996-os atlantai játékokon 1972 után szerepelhetett ismét a magyar labdarúgó válogatott és azóta sem.

Lisztes Krisztián meghatározó tagja volt annak a csapatnak, hiszen a selejtezőkön is fontos szerepet játszott és az olimpián is mindhárom meccsen pályára lépett.

„Nekem a mai napig úgy van az emlékezetemben ez a csapat, hogy egy fantasztikus közösségként éltünk, már a csoportmeccsek között. Ez a csapat nagyon tudott egymásért küzdeni, fontos meccseket nyertünk meg és nagy reményekkel mentünk az olimpiára” – emlékezett az M4 Sportnak adott interjúban a korábbi ferencvárosi kedvenc.
Elmondta, az se törte le őket, hogy egy roppant nehéz csoportba kerültek, hiszen a nigériaiak később megnyerték az olimpiát, a Ronaldóval és Roberto Carlossal felálló brazilok a harmadik helyen végeztek és japán is erős csapattal szerepelt.

„Mi már az olimpia előtt lemondtunk arról a lehetőségről, hogy viszünk ki magunkkal túlkoros játékost, mert úgy döntött a szakmai stáb, hogy azok szerepeljenek, akik kiharcolták a részvételt” – mondta Lisztes, aki úgy látja, hiba volt az olimpia előtt kitenni két védőt (Hrutka, Mátyus) a csapatból, mert az utolsó. japánok elleni meccsre szinte elfogytak.

Atlanta, 1996. július 19. Az atlanati olimpiára készülő magyar labdarúgó válogatott: Korsós Attila, Pető Zoltán, Sebők Vilmos, Hrutka János, Sáfár Szabolcs, Babos Gábor, Szűcs Lajos, Mátyus János, Dragóner Attila, Egressy Gábor, Zavadszky Gábor (felső sor, b-j), Sándor Tamás, dr. Radnay József sportorvos, Magyar Zoltán sportágvezető, Borbély László edző, Dunai Antal szövetségi kapitány, Bene Ferenc edző, Szabó Imre technikai munkatárs, Tóth Kálmán gyúró, Szanyó Károly (középső sor, b-j), Dombi Tibor, Lisztes Krisztián, Lendvai Miklós, Molnár Zoltán, Bárányos Zsolt, Madar Csaba, Herczeg Miklós, Szatmári Csaba és Bükszegi Zoltán (alsó sor, b-j). MTI Fotó: Földi Imre

Véleménye szerint, ha az a meccs megvan, és sikerélménnyel zárják a tornát, sokkal hamarabb lehetett volna rájuk építeni a felnőtt magyar válogatottat.

A brazilokkal ugyan nagyon jó meccset játszottak, de végül a brazilok nyertek 3-1-re. „Végig egyenrangú ellenfelek voltunk, de a végén kijött a gyorsasági és taktikai fölényük, miként Nigéria ellen is benne volt a döntetlen, hiszen kevesebb helyzetük volt mint a braziloknak. Ők azonban a 2-3 helyzetükből egyet belőttek, míg mi nem” – összegezte az első két csoportmeccset Lisztes.

A Japán elleni meccsen már zsebben érezték a győzelmet, de az ázsiaiak a 90. és a 93. percben szerzett gólokkal megfordították az eredményt. „Bár a továbbjutás szempontjából már mindegy volt az eredmény, de ennek a válogatottnak a jövőjét jobban meghatározta volna egy győzelem. Akár Dunai Antal lehetett volna a következő szövetségi kapitány, de végül nem így hozta a sors. Így ez a válogatott többé már nem játszott együtt”.

Dunaival kapcsolatban elmondta, valamennyien szerették a vele töltött időszakot, hiszen korábban Spanyolországban edzősködött és hozott a számukra valami újat, sokat dolgoztak labdával és egy hihetetlenül jó csapatot, közösséget épített. „Bár sokan futottunk be szép karriert, ennek a válogatottnak nagyobb jövője lehetett volna, ha jobban menedzselik” – zárta mondandóját a 49-szeres válogatott játékos.

További tartalmak