Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Ádám: Utólag tudom, nem kellett volna játszanom a szlovákok ellen

Nagy Ádám: Utólag tudom, nem kellett volna játszanom a szlovákok ellen

M4 Sport (fotó: mti)
A járvány miatti leállást Budapeseten tölti az angol másodosztályú Bristol Cityben futballozó Nagy Ádám, aki a közmédiának nyilatkozva kifejtette, több nehézséget is okoztak számára az angol körülmények, de nem a futballpályán, ahol megállta a helyét, még ha makacs sérülése miatt több esetben hiányzott is a csapatból.

A 36-szoros válogatott középpályás elárulta, három hét várakozás után engedélyezte a klubja a hazatérését, mielőtt itthon letölthette volna a karanténidőszakot.

A Championshipből kilenc forduló van még hátra, plusz a rájátszás, de nem kaptak semmilyen információt eddig, mikor indulhat esetleg újra. Bár a helyzetet látva nem tudja elképzelni, hogyan fog ez bekövetkezni. Mivel azonban óriási pénzek forognak kockán, a briteknél a gazdasági élet beindításában fontos szerepe lehet a futballélet visszatérésének – vélekedett.

Miután sokat bajlódott a bokájával, amelyben mint kiderült, egy gyerekkorában letört és betokosodott csont okozza a problémát, ez a szünet még jól is jöhet. „Nyilván utólag okos az ember. Tudom, hogy nem kellett volna játszanom a szlovákok ellen, mert az csak visszavetett, és csak rosszabb lett miatta” – nevezete meg az egyik fő okot, miért sikerült nyögvenyelősre a szezonja. Majd hozzátette, ha ismét terhelnie kell, hamar világossá válik, jót tette-e ez a pár hetes pauza. Ha nem, tiszta üzenetet kap, hogy meg kell műteni.

A nyár végi átigazolásával kapcsolatban kiemelte, más kultúrába csöppent, amelyről kiderült, néhány részlete igencsak távol áll tőle. „Rájöttem egy idő után, zavar az időjárás, zavar a kaja. És ezek mind olyan dolgok, amiket valahogy ki kell zárnom és csak focira kell koncentrálnom. Mert az pedig fantasztikus” – tért át a teli stadionokra, és a szurkolókra, akik élnek-halnak a futballért.

Fontos tapasztalatnak érzi, hogy miután a meccsek három naponta követik egymást, két találkozó között csupán rahabilitációs munkát végeznek. Meg is említette, ha a bajnokság folytatását erőltetett menetben kell letudniuk, nem fog újdonságot jelenteni.

Bristolban még három évig érvényes a szerződése, és nem is szeretne váltani, pedig az már a kezdetekben kiderült, ha hosszú távon képes olyan teljesítményre, mint a bemutatkozó heteiben, sok kapu kinyílhat előtte.

Nem rég Marco Rossi szövetségi kapitánnyal is egyeztetett. Nagyot eleinte sokkolta az Európa-bajnokság elhalasztása, de most már azon a véleményen van, hogy a válogatott sérültjei addigra felépülhetnek, így még jól is jöhet a pótselejtező későbbi időpontja.

 

A teljes beszélgetés a videóra kattintva hallgatható meg:

További tartalmak