Musorujsag
Élő Eredmények

Vágó Fanny szerint a BL-szereplés kiharcolása most felér egy bajnoki címmel

Vágó Fanny szerint a BL-szereplés kiharcolása most felér egy bajnoki címmel

M4 Sport/MTI
Vágó Fanny, a Ferencváros labdarúgója számára „kicsit fájó”, hogy nem hirdetnek bajnokot és kupagyőztest, de a Bajnokok Ligája-selejtezőben való indulásért sorra kerülő párharc sokat jelent a számára.

A bajnokságból 13 fordulót játszottak le, egy mérkőzés maradt el, de az éppen a második és harmadik helyen álló MTK Hungária és DVTK összecsapása. Ennek pótlása után az előrébb végző csapat játszik majd a BL-szereplésért az éllovas FTC Telekom csapatával.

„Mindenki a szíve mélyén azért tudja, hogy ez felér majd egy bajnoki címmel” – mondta Vágó Fanny az M4 Sportnak nyilatkozva.

A lehetőség egyben valamiféle vigasz is neki és a csapattársainak, mert – mint hangsúlyozta – a bajnokság és a kupa megnyerése mellett mindenkinek az a célja, hogy a BL-ben tudjon szerepelni. A DVTK-MTK párharcból utóbbit tartja kicsit esélyesebbnek.

A 28 éves, 122-szeres válogatott csatár, aki a félbeszakadt bajnokságban nagy fölénnyel vezette a góllövőlistát, nagyon örül, hogy már újra együtt edzhet a csapattársakkal.

„Már az, hogy kis csoportokban tudtunk edzeni, jobb volt, mint otthon egyéni programot végezni. Mindenkinek az arcán látszott, mennyire örül, hogy itt lehet, hogy focizhat. Azt gondolom, ez a vírus egy picit átértékelt mindenkiben sok dolgot, és lehet, hogy ez majd az előnyünkre is válik” – mondta, majd úgy folytatta: számára az vált még egyértelműbbé, hogy mennyire szereti ezt a sportágat. – „Az, hogy mennyire szeretek focizni, mennyire az éltet, hogy meccset játsszak” – folytatta.

Vágó Fanny kiemelte, egy tétmeccsért bármikor elcserélne bármilyen hétköznapi kiruccanást, kirándulást, vagy edzést, de az otthon töltött időszakban egy régi tervét is megvalósította.

„Volt egy célom már nagyon régóta, hogy a félmaratont lefussam, annak álltam neki. Nem mondanám, hogy készültem rá, igazából egy hetet futottam és egy hetet dolgoztam, utána a hétvégén lefutottam” – mondta a támadó, aki edzői feladatokat is ellát a klub U19-es csapata mellett.

Az előző BL-selejtező nem úgy sikerült, ahogy tervezték – négycsapatos selejtezőcsoportjukból nem jutottak tovább, éppen csak a Spartak Subotica mögé szorultak -, már csak ezért is reméli, mindenkiben az munkál, hogy meg akarja mutatni, mire képes.

„Biztos vagyok benne, hogy úgy fogunk odaállni a bajnoki döntőre is, vagy hát a BL-selejtezőért sorra kerülő párharchoz, hogy mindent megteszünk – ígérte. – Itt vannak az ilyen lehetőségek, amikor újra esélyt kap egy-egy játékos, egy csapat. Megpróbálunk élni vele” – hangsúlyozta.

További tartalmak