Musorujsag
Élő Eredmények

Öt nap alatt a bajnoki aranycsata és a Magyar Kupa is célegyenesbe ér

m4sport.hu
Szombaton két hónapos szünet után folytatódik az NB I. 2019/20-as szezonja, de a 26. forduló előtt még hat mérkőzés vár ránk öt napba sűrítve, jövő hét szerdára a bajnoki hajrá és a Magyar Kupa finisének szempontjából is sokat tisztul majd a kép.
forrás: M4 Sport

Szombaton és szerdán a címvédő Ferencváros pótolja a nemzetközi kupaszereplés miatt elhalasztott két mérkőzését, előbb a Debrecen (1. forduló), majd az Újpest (20. forduló) ellen.
A kettő között a Magyar Kupa elődöntője is lezajlik, szombaton az első, kedden a második mérkőzéseket rendezik, a Mezőkövesd a címvédő Fehérvárral, a Budapest Honvéd az NB II-t megnyerő, ezzel az élvonalba visszajutó MTK-val küzd meg a fináléért.

Tisztul a kép

Bár matematikailag több együttes is harcban áll a bajnoki címért, a hátralévő nyolc fordulóban várhatóan a címvédő és listavezető Ferencváros, illetve a MOL Fehérvár futhat versenyt az aranyéremért. Nemcsak azért, mert ennek a két csapatnak van a legtöbb pontja és a játékosok minőségét tekintve a legerősebb kerete, de a szezon szerda-szombat ritmusú befejezése is nekik kedvez, a riválisoknál jóval mélyebb kerettel rendelkeznek és a futballisták jobban hozzá vannak szokva a heti kétmeccses terheléshez.

Bevonulnak a csapatok a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Videoton FC – Ferencváros mérkőzés kezdetén a felcsúti Pancho Arénában 2018. május 5-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Hogy ez a versenyfutás mennyire lesz szoros, az legfőképp azon múlik, az FTC hány pontot gyűjt a Debrecen és az Újpest ellen, azaz mekkora előnnyel fordulnak a zöld-fehérek a célegyenesre.

Jelenleg három pont a Fradi előnye a Vidi előtt, a 26. forduló kezdetéig ez maximum kilencre nőhet.

Ha Rebrovék mindkét elmaradt meccsüket megnyerik – ebben a zárt kapuk ellenére a szurkolók arca és hangja is segítheti őket -, viszonylag nyugodtan vághatnak neki a bajnokság hajrájának, de ha mindkét találkozón pontokat veszítenek, a Fehérvárnak még bőven lehet esélye, a két csapat még biztosan találkozik egyszer, az utolsó előtti (32.) fordulóban, június 24-én, Fehérváron.

A bajnoki szezon kezdete óta szerda este érkezik el az első olyan pillanat a bajnokságban, amikor a Ferencvárosnak és a Fehérvárnak is ugyanannyi lejátszott mérkőzése van, tehát nem kell vesztett pontokat számolgatni és feltételezett pontokat hozzáadni vagy elvenni. Kitisztul a kép, végre kézzel fogható lesz a két csapat közti különbség, nyolc forduló alatt kell eldönteniük, ki lesz a legjobb magyar csapat 2020-ban.

A Ferencváros eddig három mérkőzésen 9 pontot szerzett a DVSC (2) és az Újpest (1) elleni összecsapásokon.

Magyar Kupa

forrás: M4 Sport

Ahogyan az NB I-ben, úgy a Magyar Kupában is van még esély címvédésre, hiszen a 2018/19-es győztes MOL Fehérvár ott van az elődöntőben, ellenfele az FTC-t néhány napja felkészülési mérkőzésen legyőző Mezőkövesd lesz: az NB I. második és harmadik helyezettje csap össze, az izgalom és a kiélezett csata tehát garantált.

A két csapat eddig is kimondottan szorosan nyerte párharcai többségét és több hasonlóság is akad az elődöntőig vezető úton.

A Mezőkövesd a Győr elleni visszavágón – a 32 között – a hosszabbításban fordítva jutott tovább, míg a Puskás Akadémia elleni negyeddöntő visszavágóján a 89. percben szerzett továbbjutást érő találatot a Kuttor-csapat.

A Fehérvár szintén a 32 között, szintén egy alsóbb osztályú csapat, a Szeged ellen kényszerült hosszabbításra, ráadásul egy öngóllal sikerült behúzni a párharcot Joan Carrillo vezetőedző második Vidi-korszakának második mérkőzésén, december elején. Az Újpest elleni negyeddöntőben pedig – 0-0-s első meccs után – szintén egy 89. percben szerzett góllal sikerült kiharcolni a négy közé jutást.

A másik ágon igazi történelmi párharcot láthatunk, hiszen a Magyar Kupa történetének négy legsikeresebb együtteséből találkozik kettő, a 12-szeres győztes MTK és a 7-szeres győztes Budapest Honvéd.

Először az 1927–1928-as szezonban estek egymásnak a kupában, összesen pedig 12-szer találkoztak, a továbbjutás/győzelem aránya az MTK-nak kedvez (5-3), legutóbb azonban, az MK 2006/07-es negyeddöntőjében, a Kispest örülhetett.

A mostani szezonban az MTK ugyan csak egyszer találkozott élvonalbeli ellenféllel (DVTK, a 32 között), de így is tiszteletre méltó, hogy az együttes eddigi hét kupamérkőzésén még nem kapott gólt.

A Budapest Honvédnál a legnagyobb kérdést az jelenti, a koronavírus okozta kényszerszünetben összeállt új szakmai stáb, Pisont István vezetőedző, Dajka László másodedző és Urbányi István sportigazgató a rendelkezésre álló időben mennyire tudta saját képére formálni az együttes játékát, illetve mit kapnak vissza ebből a pályán.

A Magyar Kupa folytatásában a bajnoksággal ellentétben és a lehetséges hosszabbítások miatt akár hatot is lehet cserélni.

További tartalmak