Musorujsag
Élő Eredmények

Rebrov: Jól reagáltunk a gólra és uralni tudtuk a játékot

m4sport.hu
A Magyar Kupa elődöntők első meccse után valamennyi szakvezető úgy véli, semmi nem dőlt el, a keddi visszavágókra maradt a döntés.

A magyar futballidény 70 napos, koronavírus miatti kényszerszünetét követően szombaton három mérkőzést rendeztek. Az OTP Bank Liga első fordulójából elhalasztott mérkőzésen a listavezető és címvédő Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Debrecent, míg a Magyar Kupa két elődöntőjének első meccsén a Mezőkövesd 1-1-et játszott a MOL Fehérvárral, az MTK pedig 0-0-ra végzett a Honvéddal. A mérkőzések összefoglalóit IDE kattintva megnézheti.

„Jól kezdtük a mérkőzést, volt néhány nagy helyzetünk is. Kaptunk az elején egy gólt, de ez előfordul. Jól reagáltuk le ezt a helyzetet és utána uralni tudtuk a játékot” – értékelt Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

„Mind a két szituáció miatt elégedetlen vagyok és szomorú, sokkal többet éreztem ebben a meccsben. Fontos volt, hogy jól kezdtünk ott kellett volna egy kicsit nagyobb koncentráció, hogy az előnyünket meg is tudjuk tartani. Én egy pontot éreztem ebben a mérkőzésben” – mondta a találkozó után Vitelki Zoltán, a debreceniek mestere.

A Mezőkövesdet irányító Kuttor Attila szűkszavúan csak annyit mondott, jól futballoztak és megvolt a lehetőségük megnyerni a mérkőzést.

„Ez a mérkőzés olyan volt mint amilyennek lennie kellett, harcoltak küzdöttek a játékosok. Hiányérzetem van, hiszen meg is nyerhettük volna, de túl sok labdát veszítettünk, elsősorban a középpályán. Kedden mindent megteszünk a továbbjutásért” – mondta Joan Carillo, a fehérváriak vezetőedzője.

Az MTK-val a következő idényben már az élvonalban szereplő Michael Boris nagyon büszke a csapatára, mert amit megbeszéltek előtte azt viszont látta a pályán. Tisztában van vele, a Honvéd analizálja fogja a mérkőzést és teljesen már meccs lesz a visszavágó.

„Két hónap után tértünk vissza, kértem a játékosokat, ne türelmetlenkedjenek. Tény, hogy az MTK sok helyzetet dolgozott ki, az első félidőben voltak is nehézségeink. Gólszerzési lehetőségeink nekünk is voltak, igaz nekik több, így annak külön örülök, hogy nem kaptunk gólt” – mondta a kispestieket irányító Pisont István.

További tartalmak